Infostart.hu
eur:
385.73
usd:
331.3
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

120 millió forint jut a fővárosi hajléktalanellátásra

A Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) 120 millió forint többletforrást kap működőképességének fenntartásához, és további csaknem 193 millió forintot ahhoz, hogy a hajléktalanokat ellátó két új telephelyét 2012 végéig működtethesse. A Fővárosi Közgyűlés szerdán 30 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett döntött erről.

Szentes Tamás egészségügyi és szociális területért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében arra hivatkozik: a BMSZKI az Összefogás Közalapítványtól évről évre jelentős forrást nyert el, amelyből többnyire alaptevékenységének kiadásait fedezte, ezzel csökkentve a fenntartó terheit a hajléktalanellátásban. Az alapítvány pályázati alapja azonban várhatóan harmadára csökken, és nem valószínű a tárgyévi kifizetés sem, ennek megfelelően gyakorlatilag megszűnik a BMSZKI pályázati lehetősége - érvelt a városvezető.

Az elmaradó bevételi források év végéig 120,594 millió forint hiányt okoznak, ezért a főváros ennyi többlettámogatást javasolt a működőképesség fenntartásáért és a fizetőképesség megőrzéséért.

Az indítvány kitért arra is, hogy a Fűtött utca elnevezésű program részeként két új telephely nyílik 2012. január 1-jén. A feladatellátás három havi fedezetét már korábban biztosította a közgyűlés, a mostani javaslat a további kilenc hónap előirányzatát fedezné.

A IV. kerületi Váci úti telephelyen a 93 ember befogadására alkalmas éjjeli menedék és a 84 férőhelyes nappali melegedő működtetéséhez 59,355 millió forintot kell elkülöníteni, a IX. kerületi Aszódi utca alatti telephely működtetéséhez pedig további 133,578 millió forint szükséges. Utóbbi helyen 192 férőhelyes éjjeli menedék, illetve 162 férőhelyes nappali melegedő működik majd.

A hajléktalanok egészségügyi ellátásával kapcsolatban döntés született arról is, hogy kilenc fővárosi kórház többletkapacitást biztosít a téli időszakban. Erről 23 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett határoztak a képviselők.

Havas Szófia, az MSZP képviselője a vitában úgy vélekedett, hogy ez jelentős pluszterhet ró az egészségügyre, és nem oldja meg a hajléktalanellátást.

Szentes Tamás ágazati főpolgármester-helyettes válaszában komplex problémának nevezte a kérdést, jelezve, hogy a hajléktalanok egészségügyi ellátását is meg kell oldani, jó részük sokféle krónikus megbetegedésben szenved.

A határozat értelmében a téli időszakban 67 krónikus ágyat, illetve annak finanszírozását biztosítják többletként a kórházak az érintetteknek, és további 75 ágyat vállalnak az intézmények a meglévő kapacitásaik terhére.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×