eur:
394.29
usd:
370.22
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Török Gábor: Gyurcsány Ferenc az időre játszik

Az MSZP-nek még számolnia kell a Gyurcsány-problematikával - mondta Török Gábor politikai elemző, a Vision Politics igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, komoly feladatokat kell még megoldania a szocialista pártnak, mielőtt növelni tudja a támogatói bázisát. A másik két ellenzéki pártról beszélve hangsúlyozta: sem az LMP, sem pedig a Jobbik nincs könnyű helyzetben.

Szólnának érvek egy előrehozott választás mellett a Fidesz számára - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor, aki azonban valószínűbbnek tartja, hogy az eredeti időpontban, tehát 2014-ben lesznek a parlamenti választások.

Korábban egyetlen kormánypárt sem alkalmazta az előrehozott választás eszközét - hívta fel a figyelmet a Vision Politics igazgatója. Van olyan szituáció, amikor a kormánypárt azt érzi, hogy az adott pillanatban sokkal esélyesebb lenne a kormányzati hatalom megtartására és van olyan mondanivalójuk, amivel meg tudják magyarázni, hogy idő előtt miért adják vissza a mandátumukat a választóknak. Az új alkotmánnyal kapcsolatos viszonylag kedvező környezet lehetőséget teremthet arra a Fidesznek, hogy erre való hivatkozással 2012 tavaszán parlamenti választásokat írjanak ki.

Ennek azonban óriási kockázatai vannak: el is lehet veszíteni a választást, és nehéz is jól elmagyarázni, miért írnak ki idő előtt szavazást. Éppen a súlyos kockázatai miatt valószínűleg a Fidesz megfontolja, de elveti ezt a lehetőséget.

Gyurcsány nem vonul le a harctérről

Gyurcsány Ferenc küzdeni fog és küzdeni akar - reagált Török Gábor arra, amit múlt hétfőn Gyurcsány Ferenc az Aréna vendégeként elmondott. A politikai elemző elképzelhetőnek tartja, hogy 2014-ben vagy később kalkulálni kell a volt szocialista miniszterelnökkel a közvéleménynek és a szocialista pártnak is.

Gyurcsány ugyanis nem fogja megtenni azt a szívességet az utódainak és a jelenlegi pártelitnek, hogy félreáll, hanem vagy ki kell alakítani vele az együttélést, vagy a mostani elitnek meg kell küzdeni vele. Ezek a kérdések még nem dőltek el. Ezt a problematikát az MSZP még nem "hordta", tárgyalta ki. Még nagyon messze van, hogy arról beszélhessünk, az MSZP alkalmas új szavazók bevonására - magyarázta Török Gábor.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az MSZP-ből jelenleg senki nem tudja megverni Orbán Viktort. A politikai elemző meglepőnek tartja, amikor egy politikus egyszerű tényeket elismer, hiszen senki nem gondolhatja komolyan, hogy ma bárki az ellenzéki oldalról felvehetné a versenyt Orbán Viktorral vagy a Fidesszel.

Látszik, hogy Gyurcsány Ferenc politikai stratégiája az időre épül: az idő múlása megoldja majd ezt a problémát, mert a közvélemény hangulata megváltozik, és átértékelődik az elmúlt nyolc év. Ez a taktika egyszer már bejött Orbán Viktornak: az idő múlásának, a türelmének, a kitartásának köszönhette, hogy a 2002-es és a 2006-os vereség után ilyen diadalmasan tudott visszatérni - emlékeztetett, hozzátéve azonban, hogy az idő múlása csak az egyik feltétel, a Fidesz kormányzása is kell ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc bármilyen kalkulációja esélyes lehessen.

Megengedhetné magának Gyurcsány Ferenc, hogy visszavonuljon, de láthatóan úgy döntött, a harctéren kell maradnia, mert ha onnan levonul, akkor lehet, hogy legközelebb nem tud visszatérni. Védelmeznie kell az egyre fogyatkozó támogatottságát és táborát a szocialista párton belül - hangsúlyozta Török Gábor.

Szerinte az MSZP legnagyobb problémája, hogy csak reakciókból építkezik, válaszai egyelőre nem öltenek koherens formát. Ennél sokkal többet kellene nyújtania, sokkal innovatívabbnak kellene lennie. Most a szocialista párt láthatóan csökkentett üzemmódban fut, amelyben megvannak a mindenkori ellenzék szokásos válaszreakciói, de igazán izgalmas kezdeményezése nem volt még a pártnak az elmúlt kilenc hónapban. Az MSZP-ből ma leginkább az erő hiányzik, ötlete sincs, hogy merre induljon el, de az is lehet, hogy úgy gondolják a párt vezetői, még nem jött el ennek az ideje.

Nehéz helyzetben az LMP és a Jobbik

A másik két ellenzéki pártról beszélve Török Gábor kifejtette: az LMP nagyon nehéz helyzetbe került a választások után, a Fidesz kormányzása behatárolta a mozgásterüket. Kezdetben törekedtek arra, hogy egyenlő távolságot tartsanak az MSZP-től és a Fidesztől, ám az, hogy a magyar politika 2010-ben nem megújult, hanem visszatért a régi vitákba, pozíciókba, logikákba, szembenállásokba, és feltámadt a két tábor szemlélet, az LMP számára lehetetlené tette, hogy befussa azt a pályát, amelyet 2010 tavaszán tervezett.

Nem könnyű a párt helyzete, mert az MSZP nem omlott össze, viszonylag jól megtartotta a hálózatát, amivel még tavaly tavasszal rendelkezett. Az LMP a civileknek ma már túlzottan bevett politikai erővé vált: túlságosan merev és pártszerű, miközben a baloldali liberális szavazók számára túl "amatőr" és civil - emelte ki a politikai elemző, aki úgy látja, a legdrámaibb változás az LMP perspektíváját illetően következett be az elmúlt egy évben.

A Jobbikot az LMP-hez hasonlóan váratlanul érte a Fidesz politikája, és hogy felerősödtek a régi törésvonalak, mert egyszer csak az LMP-vel és az MSZP-vel kerültek egy csónakba és eveztek a kormánnyal szemben. A Jobbiknak ez a helykeresése elkezdte erodálni a párt táborát, ezért azt a döntést hozták, hogy visszatérnek a régi "sikeres" témákhoz, a cigánykérdéshez és a szociális demagógiához. Ez már meg is mutatkozott a közvélemény-kutatási adatokban, viszont ezzel elveszítette a kormányképesség látszatát - emelte ki Török Gábor.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×