Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Ipsos: csökkent a Fidesz támogatottsága

Csökkent a Fidesz támogatottsága, a pártoktól távolságot tartó választópolgárok aránya emelkedett, az ellenzéki pártok alapvetően stagnáló helyzetben vannak - írta csütörtöki számában a Népszabadság az Ipsos március közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján.

A kormánypárt az év elején három, most négy százalékpontot veszített, a lakosság egészén belül 27 százaléknyian, nagyjából 2,2 millióan támogatják őket. Az MSZP tartja pozícióját, a népesség 12 százaléka preferálja, ez szűk egymillió választópolgárt jelent. A Jobbik a lakosság nyolc százalékát vonzza magához, ez mintegy 600 ezer szimpatizáns - olvasható a lapban.

A Népszabadság beszámol arról, hogy az ilyentájt - a választások után alig egy évvel - megszokottnál sokkal több a bizonytalan, passzív választópolgár: a jogosultak közel fele, csaknem négymillió fő.

Az igazán eltökélt szavazópolgárok, a biztos pártválasztók körében is kisebb lett a Fidesz előnye, a múlt havi 60-20-as vezetés mostanra 54-23 százalékosra mérséklődött. Az aktív választók között a Jobbik tizenöt százalékon áll, az LMP ötszázalékos.

Háttérbe szorult az ideológia, az emberek szinte kizárólag egzisztenciális szempontok alapján választanak pártot - mondta el az InfoRádióban Závecz Tibor, véleménykutatási igazgató.

Hozzátette: habár a Fidesz támogatottsága csökkent, az elpártolók nem az ellenzéki pártokat választják. Závecz Tibor szerint azért, mert nincs sokakat érintő alternatív programjuk. Csaknem minden második választókorú bizonytalan pártválasztó lett - jegyezte meg a szakember.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×