Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Mit ivott a súlyos balesetet okozó Stohl András?

A vádirat ismertetésével megkezdődött Stohl András büntetőpere; a népszerű színész-műsorvezetőt azzal vádolják, hogy részegen balesetet okozott, amelyben többen megsérültek. Stohl elismerte, hogy ittasan vezetett, de mivel vállalta a gyógykezelést, azért nem vonják felelősségre, hogy drogozott is a karambol előtt. A tárgyalás elején a bíró kérdésére Stohl András bűnösnek vallotta magát. A tárgyalást a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve tartják, erre jellemző, hogy a Pest Megyei Bíróság épületének termébe a szűkös hely miatt csak előre kiosztott, sorszámozott belépővel lehetett bejutni.

Stohl András színész, televíziós műsorvezetőt "súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével" vádolják. Stohl májusban okozott balesetet, amikor Fót felé hajtva áttért a szemközti sávba, és összeütközött két, szabályosan közlekedő autóval.

A balesetben egy idős férfi súlyosan megsérült, őt úgy kellett kivágni az autó roncsai közül, hárman pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az eljárás során szakértői vélemények alapján dőlhet majd el, hogy a férfinál megállapítható-e maradandó egészségkárosodás, mert abban az esetben súlyosabb büntetés is kiszabható.

A szemtanúk közvetlenül a karambol után arról számoltak be, hogy a színész elment a helyszínről. Az egyik kocsiban utazó nő az MTI-nek azt mondta, hogy szemből frontálisan beléjük hajtott egy autó, amelyet a színész vezetett, aki szerinte "láthatóan ittas volt", és meg sem kérdezte, hogy vannak, "csak kért egy cigarettát". A másik gépkocsiban utazó asszony - a súlyosan sérült idős férfi lánya - szintén azt állította, hogy Stohl ittas lehetett, amikor a karambol történt.

A rendőrség annyit közölt, hogy a színész hazament, ezért a lakásáról állították elő vérvételre, majd később a Pest Megyei Főügyészség helyettes főügyésze, Csecserics István bejelentette, Stohl úgy ült a volánhoz, hogy "közepes fokú alkoholos befolyásoltság" alatt állt, ami befolyásolta a vezetési képességeit. Május 14-én a rendőrség az igazságügyi toxikológiai szakértői vélemény alapján bejelentette, hogy Stohl ezenkívül pszichotróp anyagot is fogyasztott a baleset előtt. A Blikk úgy tudja, hogy a színész kokaint fogyasztott a baleset előtt. A tárgyaláson az origo.hu beszámolója szerint a színész azt mondta, hogy körülbelül másfél liter fehérbor, egy csík kokain és egy deci whiskyt fogyasztott a baleset előtt.

Az ügyben nyomozó Dunakeszi Rendőrkapitányság szeptemberben azt közölte, hogy a kábítószerrel való visszaéléssel kapcsolatban felfüggesztették az eljárást, mert Stohl vállalta az elterelést. Az elterelésre akkor van lehetőség, ha valaki kisebb súlyú, droggal összefüggő bűncselekményt követ el, például kábítószert fogyaszt, viszont vállalja, hogy minimum hat hónapos, megelőző jellegű vagy drogfüggőséget gyógyító kezelésen vesz részt. A dunakeszi rendőrség képtelen volt kideríteni, hogy Stohl kitől vette a drogot.

A mai tárgyaláson a színész elismerte, hogy mit fogyasztott a baleset éjszakáján. "Körülbelül másfél liter fehérbor, egy csík kokain és egy deci whisky" - mondta a bíró kérdésére Stohl. A színész bűnösnek vallotta magát.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×