Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.23
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Mi lesz a magyar nemzeti értékekkel?

Az elképzelések szerint a nemzeti összjövedelem meghatározott részével támogatnák a nemzeti értékek védelmére és megőrzésére létrehozott hungarikum alapot - erről Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a témában tartott nyírbogáti fórumot megelőzően beszélt pénteken az MTI-nek.

A parlament hungarikum munkacsoportjának vezetője szerint Magyarország nemzeti kincseinek gondozásával és életben tartásával, valamint védelmével külön foglalkozó törvénytervezet elfogadása előtt még számos egyeztetésre van szükség.

A hungarikumok összegyűjtésére 1998-ban indult az első kezdeményezés, melynek keretében az élelmiszerek értékfelmérését végezték el - emlékeztetett Lezsák Sándor. Tíz esztendővel később fogadta el a parlament azt országgyűlési határozatot, amely egy Kárpát-medencei értékleltár elkészítésére vonatkozott.

A törvénytervezetről szólva elmondta: a piramisszerűen felépülő rendszerben kiemelt szerepet kap a helyi örökség, melyben akár egyéni emberi teljesítmények, épületek, vagy más, az adott térségre jellemző jelenségek szerepelhetnek. Mint kifejtette, a tervezet emellett lehetőséget ad támogatás lehívására a hungarikum alapból, így a pályázó pénzbeli juttatásban is részesülhet, annak érdekében, hogy a védendő örökséget fenn tudja tartani.

A megyei örökség része túlnő a térség határán, a következő szint pedig a Kárpát-medence kategóriája lesz, az ebben szereplő értékek már joggal tarthatnak igényt a hungarikum jelzőre - tette hozzá az Országgyűlés alelnöke. Így az ismert természeti jelenségek, mint a tihanyi visszhang, a hortobágyi délibáb, de akár a Kodály-módszer is védendő értékké válhat.

A hungarikumok támogatására elkülönített források nagyságáról Lezsák Sándor az MTI kérdésére nem kívánt részleteket közölni, de mint elmondta, van olyan elképzelés is, hogy a nemzeti összjövedelem meghatározott részét minden évben kötelezően a hungarikum alapba fordítanák.

Hangsúlyozta: a forrást nem szabad kiszolgáltatni a költségvetésnek és a politikának. Lezsák Sándor ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy egyes hungarikumok támogatására a közeljövőben forrást különítenek el, de mindenképpen szükséges egy hosszabb távú, működőképes pénzügyi program kialakítása.

Lakatosné Sira Magdolna, a Nemzeti Fórum Hungarikum munkacsoportjának tagja, fideszes országgyűlési képviselő az MTI kérdésre elmondta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érték-leltárjának elkészítése számos kistérségben már elkezdődött. A tervek szerint januárban születhet meg a lista a kiemelt megyei értékekről, melyekről egy év múlva összefoglaló kiadvány is megjelenik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is azt állította a kormányról, hogy különböző ügyek napirendre emelésével próbálja elterelni a figyelmet a 2027-es költségvetésről. Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szerint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának az volt a célja, hogy ne a büdzséről beszéljenek az emberek, Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szintén figyelemeltereléssel vádolta a kormányt. A Medián friss közvélemény-kutatása ugyanakkor azt mutatja, hogy a Tisza-szavazókat valamivel nagyobb arányban foglalkoztatták a költségvetési kérdések, mint a fideszeseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×