Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Épületek ezreit rongálta meg a legutóbbi szélvihar

A rekord erősségű szél újabb, több százmillió forintos kárt okozott tegnap, főként a Dunántúlon. A széllökések nyomán a Balaton több vízparti házat öntött el. Becslések szerint 5-6 ezer épületben keletkezhetett kár az idén immár sokadik ítéletidőben.

A csütörtöki rendkívüli erősségű vihar ismét komoly károkat okozott az ingatlanokban országszerte. Az AEGON Magyarország becslése szerint összességében 5-6 ezer ház rongálódhatott meg, döntően a viharnak leginkább kitett Dunántúlon. A rekord erősségű, 172 kilométer/órás szél legtöbbször cserepeket sodort le a tetőkről, ablakokat tört be. A rendkívül magas vízállásnak köszönhetően emellett kiöntött a szél miatt a Balaton, mindez több vízparti épületben okozott kárt.

Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese elmondta: a biztosító már átcsoportosított kárszakértőket a térségbe, emellett folyamatosan fogadja a kárbejelentéseket telefonon és az interneten is. A károsultak első feladata ma még az értékmentés, így a bejelentések zöme az elkövetkező napokra összpontosul majd. A legtöbb esetben a kár nem éri el a 100 ezer forintot, így az AEGON a kártérítést már a telefonos bejelentésre ki tudja fizetni. A karácsonyi ünnepekre már mindenkinek a számláján lesz a kártérítés összege.

A tegnapi immár a sokadik rendkívüli vihar az idén, így az AEGON Magyarország kárkifizetései 2010-ben várhatóan meghaladják a hatmilliárd forintot.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×