Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.78
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Bizonytalannak látja az építőipar jövőjét az ÉVOSZ alelnöke

Továbbra is bizonytalannak látja az építőipar jövőjét az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke. Koji László a Világgazdaságnak azt mondta: az eddigi tendenciák alapján jövő év elejétől már növekedési pályára kerülhetne az építőipar, de a megkötött szerződések nem adnak okot a bizakodásra.

A szakember szerint különösen az aggasztó, hogy ez év augusztusában 35,4 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek mint egy évvel korábban. Szólt arról is, hogy számításai szerint az év egészében 10 százalékkal lesz alacsonyabb szintű a termelés, mint tavaly, ez pedig az ágazat utolsó jó évéhez képest 40 százalékos elmaradást jelent. Koji László a közmegrendelések újraindulásában látja a kivezető utat, de szerinte a döntések meghozatalától a tényleges kivitelezés elkezdéséig csaknem egy teljes év telik el, vagyis legfeljebb a jövő év második felében kezdődhet meg az élénkülés az ágazatban.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×