Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.14
bux:
148073.25
2026. november 4. szerda Károly

Gryllus Dorka: ez a fiatalok "kutya kötelessége"

A fiatalok mobilitásának erősítése, szélesebb körű külföldi tanulási és munkalehetőségek elérhetővé tétele a célja az uniós "Fiatalok Mozgásban" programnak. A projekt nyitó rendezvényét Budapesten tartották. A Budapest mellett hét éve Berlinben is élő Gryllus Dorka színész-énekesnő lett a Youth on the Move magyar nagykövete, aki a nyitó konferencián azt mondta: a szabad Európa nyújtotta lehetőségeket a fiataloknak "kutya kötelességük" kihasználni.

Az EU 2020-as stratégiájának egyik zászlóshajója a Youth on the Move elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy a fiatalok megismerjék, milyen lehetőségeik vannak az unióban a tanulás és a munkavállalás terén.

Jan Truszczynski, az Európai Bizottság oktatási és kulturális főigazgatóságának lengyel vezetője tört magyarsággal beszélt a programról. Kiemelte: céljuk, hogy a fiatalok ne hagyják abba az iskolát, illetve szeretnék, ha a nem formális információszerzést is elismerjék. A kutatások azt igazolják, hogy a mobilitás óriási lehetőségeket rejt magában, ugyanakkor a program nem tud választ adni az ifjúságot érintő minden problémára - tette hozzá.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár beszédében arra bíztatta a fiatalokat, hogy vegyenek részt a mobilitási programokban, "induljanak el a kincskereső útra", majd térjenek haza és gazdagítsák tudásukkal, tapasztalatukkal a magyarságot. A politikus kiemelte az ehhez szükséges nyelvtudás fontosságát.

Beszélt arról is, hogy dolgoznak azon, hogy az informális úton szerzett tudást el lehessen ismerni.

A Fiatalok Mozgásban projekt budapesti és franciaországi nyitó rendezvényeire Andor László szociális és foglalkoztatáspolitikai biztos, aki videoüzenetében angolul köszöntötte a kezdeményezést, és kiemelte: a fiatalokat érintette a legérzékenyebben a gazdasági válság. Mint mondta: ennek megoldására ifjúsági garanciát vezetnek be, hogy az iskola elvégzése után a fiatalok tovább tudjanak tanulni, vagy munkát tudjanak vállalni. Hozzátette: üresedési monitort hoznak létre, amely az üres álláspozíciók nyomon követését teszi lehetővé.

A Budapest mellett hét éve Berlinben is élő Gryllus Dorka színész-énekesnő lett a Youth on the Move magyar nagykövete, aki a nyitó konferencián azt mondta: a szabad Európa nyújtotta lehetőségeket a fiataloknak "kutya kötelességük" kihasználni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×