Az Egyházi Kórházak Egyesülésében hét egyházi kórház és hét társult, kisebb egészségügyi szolgáltató van együtt, és a magyar egészségügynek – mint Velkey György János, az egyesülés elnöke az InfoRádióban vélekedett – nagyon sajátos színfoltja, megkerülhetetlenül fontos szereplője.
Mint mondta, csecsemőkortól aggastyánkorig, a hospice ellátásig egy olyan ellátórendszert működtetnek, ahol a legtöbb betegségre megvannak az ellátásaik, összesen négy különböző felekezet testvéri együttműködéséből tevődik össze ez a rendszer Budapesten kívül Kisvárdán, Pomázon, Törökbálinton is vannak kórházaik.
Holisztikus szemlélettel igyekeznek jelen lenni, ami azt jelenti, hogy a közvetlen betegségen kívül odafigyelnek
- a családra,
- a szociális ellátásra,
- a spirituális szempontokra,
- gyerekek esetében az oktatásra,
- a pszichés háttérre,
tehát egy komplex gyógyítási kultúrát építettek fel a kórházaikban, amit szeretnének megjeleníteni minél szélesebb körben, ezért is tartottak most egy konferenciát, hogy ezt bemutassák, és ehhez segítséget kérjenek a társadalomtól.
„Nagyon nagy öröm számunkra, hogy az egészségügyi döntéshozók, háttérintézmények jelen voltak. Be tudjuk mutatni azt a kultúrát és gyógyító erőt, ami jelen van az intézményeinkben” – tette hozzá.
Az egyházi szolgálatok közül szerinte kevés figyelem volt a gyógyító szolgálatokon, mert az ellátáshoz képest nagyobb volumenű az oktatási, szeretetszolgálati, szociális egyházi ellátás; az elmúlt években „az egyházi kórházrendszer nem érezte privilegizálva magát”, nagyon sokat kellett küzdeniük, kimaradtak sokféle pályázatból, a finanszírozásuk is nagyon sokszor nehéz helyzetben volt, ezen is szeretnének javítani; párbeszédben vannak a kormányzattal, fogadókészséget is találtak – ami az érintett minisztériumok részéről az egyházakért felelős Kulturális Minisztérium –, és fontos partnerük az egészségügyi tárca is, a háttérintézmények ugyanígy fogadókészek a felvetéseikre.
Az Országos Kórházi Főigazgatóságról is jó tapasztalataik vannak, korábban ilyen természetű nehézségeik is voltak, rendszerszintű megbeszélésekről maradtak le, ebben is most már lépések történtek az egyenrangúsodás felé.
13 munkacsoportban rendszeres kapcsolatot tartanak többek között a gyógyszerészekkel, az ápolókkal, a fiatal orvosokkal, a gyógytornászokkal, a főigazgatókkal is, ismerik egymás problémáit, közös projektjeik, terveik, útjaik vannak, mindezt úgy, hogy különböző felekezetekhez tartoznak, de nagyon egyformán gondolkodnak.
A konferencia ennek a kultúrának az elmélyítését is szolgálta Velkey György János szerint, voltaképp egy alternatív holisztikus ellátórendszerként vannak jelen.
A cikk Farkas Dávid interjúi alapján készült.





