Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
324.5
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Az MSZP a kormányról: 100 nap, 100 hazugság

Az MSZP összegyűjtött a kormány 100 napjából 100 olyan jelenséget, mondatot, amelyben szerintük hazugság rejlik.

Szanyi Tibor, a párt kampányfőnöke az Országház előtti szombati sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: szokás ugyan 100 nap türelmet adni a hivatalba lépő új kormányoknak, a Fidesz azonban ezt nem kérte, mondván, már felkészült a kormányzásra. Azóta kiderült: nem a kormányzásra készültek, hanem saját hatalmi bázisuk megszilárdítására - mondta Szanyi.

A politikus úgy fogalmazott: kétségtelen, hogy kétharmados felhatalmazást kapott a Fidesz az országgyűlési választásokon, de ezt nem a jogállamiság megerősítésére, hanem a lebontására használta eddig.

Szanyi Tibor azt kérte Orbán Viktortól, hogy szeptember 7-ei beszédében próbálja meg korrekt módon értékelni a teljesítményét és az ország helyzetét, ne kövesse el 101. hazugságát.

A második Orbán-kormány első 100 napján hozott intézkedések között nem nagyon találtak olyat, amely valóban a nép, az emberek érdekeiből indult volna ki, de számos olyat láttak, amely kizárólag a kormánypárt hatalmi berendezkedését szolgálja - mondta Szanyi Tibor.

A kétharmados parlamenti többség ellenére biztosan nem kaptak felhatalmazást arra, hogy visszahozzák az ötvenes évek szellemiségét - fogalmazott a szocialista politikus, aki példaként említette, hogy "koncepciós perek körvonalai bontakoznak ki", és ide sorolta a Sukoró-ügyet és a Malévot.

Szanyi Tibor kiemelte: a kormánypárt nem kapott felhatalmazást arra sem, hogy megnyomorítsák a devizahiteles családokat, tömegesen elbocsássák a köztisztséget viselőket, megszüntessék a párbeszédet a szakszervezetekkel, hogy az adóintézkedések révén a jómódúakat hozzák még jobb helyzetbe.

Megjegyezte: hálásak viszont azért, hogy az új költségvetésre vonatkozó ígéretét nem teljesítette az Orbán-kabinet. A kampányfőnök beszélt arról is: szeretnék felhívni Orbán Viktor figyelmét arra, hogy a korábbi kormány sem hitelszerződést, hanem gazdasági megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, amelyet nyilvánosságra hoztak a Magyar Közlönyben, így ott el is tudja olvasni.

A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint a hazugságok közé tartozott egyebek mellett a kisebb és olcsóbb állam, valamint a törvényes elszámoltatás ígérete, továbbá az, hogy mégis bezár az utolsó hazai bánya az év végén.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×