Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.71
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Egy hónap múlva közel 3200 településen választanak képviselőket

Egy hónap múlva lesz az önkormányzati választás. Október 3-án az ország közel 3200 településén képviselőket, polgármestereket és a megyei közgyűlés tagjait választhatja meg négy évre a mintegy 8,2 millió választópolgár.

 2010. őszén a rendszerváltás óta hatodik alkalommal tartanak önkormányzati választásokat Magyarországon. Eddig mindig a parlamenti választások évében, azokat követően választották a polgármestereket.

Október 3-án mintegy 3200 településen voksolnak a polgármesterre és az önkormányzati képviselőkre, valamint ekkor dől el az is, hogy ki lesz Budapesten a főpolgármester.

1990-ben még kétfordulós volt a helyhatósági választás, 1994 óta az önkormányzati választás egyfordulós. A mandátum azé a jelölté, aki a legtöbb szavazatot kapja.

Az önkormányzati választáson polgármesterjelölt és képviselőjelölt bárki lehet, akinek van választójoga és összegyűjti az előírt számú ajánlószelvényt.

Ajánlószelvényeket gyűjteni pénteken 16 óráig lehet, eddig a határidőig lehet ugyanis bejelenteni a választáson induló jelölteket az illetékes választási bizottságnál.

A választások menetrendjét az áprilisi választások után megalakult új Országgyűlés módosította.

Ennek értelmében 12 nappal rövidebb lett a választási kampányidőszak ugyanis a választás időpontját a szavazás napja előtt 60 nappal kell kihirdetni.

Változott a kampánycsend időtartalma is: ezentúl csak a szavazás napján vagyis 0 órától 19 óráig tilos választási kampányt folytatni.

A választási törvény módosítása azt is tartalmazza, hogy ősztől a jelenleginél kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek.

A Fővárosi Közgyűlés tagjainak számát Budapest lakosságszáma alapján határozták meg úgy, hogy minden 50 ezer lakos után egy képviselő lesz választható. A közgyűlés létszáma így 66 főről 35 főre csökken.

A törvény szerint főpolgármester-jelölt az lehet, akit a főváros választópolgárainak két százaléka ajánlott, vagyis 27 ezer ajánlószelvényt gyűjtött össze.

A jelöltek a kampányukhoz nem kaptak állami támogatást, de a szimpatizánsaiktól kapott pénzekből korlátlanul költekezhetnek.

A helyi kisebbségi választásokat is október 3-án tartják, de a kisebbségi szavazást külön szavazókörökben rendezik.

A kisebbségi szavazáson csak az vehet részt, akit korábban jelentkezése alapján a helyi jegyző felvett a kisebbségi jegyzékbe. Kisebbségi jelöltekre nem kell ajánlószelvényt gyűjteni.

A legutóbbi önkormányzati választásokon, 2006-ban a választásra jogosultak 53 százaléka adta le voksát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×