Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Jóvátételt ígér Hoffmann Rózsa

Jóvátételt ígért az egyházi közoktatási intézményeknek az elmúlt évek finanszírozási elvonásai után Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Iskolanővérek nevelési konferenciáján szerdán a fővárosban.

Azt a fajta igazságtalanságot, amelyet az elmúlt években az egyházi intézmények elszenvedtek, s amelynek során milliárdokkal rövidítették meg őket, az új kormány orvosolja, "az elvont forrásoknak a fokozatos törlesztése rendben lesz" - fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.

Az államtitkár elmondta, hogy a tervek szerint mind az állami, mind az egyházi iskolákban az állam magára vállalná a pedagógusok és az őket segítő alkalmazottak bérének finanszírozását. Az elképzelések szerint az önkormányzatoknak oktatási intézményeik működési költségeinek - a jelenlegi 50 százalékkal szemben - legfeljebb 10-15 százalékát kellene finanszírozniuk, az egyházi iskoláknál azonban ezt az összeget is átvállalná az állam.

Hoffmann Rózsa szólt arról, hogy folyamatban van az Apostoli Szentszékkel 1997-ben kötött vatikáni szerződés felülvizsgálata is. A miniszterelnök már újraalakította az illetékes egyházi vegyes bizottságot, megvannak tehát a szervezeti garanciái annak, hogy a pénzügyeket rendbe tegyék - jelezte az államtitkár, aki maga is tagja a bizottságnak.

Az államtitkár úgy értékelt, hogy ami az oktatásban az elmúlt nyolc évben történt, az elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan. Az egész nemzet oktatási rendszerét kell újjáépíteni, hogy a nevelőmunka helyére kerüljön, egyetlen tanárt se lehessen bántalmazni, hogy a tanár, pedagógus ismét emelt fővel járhasson - fogalmazott.

Új értékrendet akarunk az egész oktatási rendszerben - szögezte le, hozzátéve: olyan szilárd értékrendre építkező, sokszínű iskolarendszert szeretnének, amelyben minden magyar állampolgár és család megtalálja a helyét.

Ebben az iskolarendszerben megkülönböztetett szerep illeti meg a katolikus, illetve általában az egyházi iskolákat - hangsúlyozta. Mint hozzátette: az államosításig a magyar iskolarendszer 60 százalékát a történelmi egyházak tartották fenn. Azzal tisztában vannak, hogy ezt az arányt nem lehet visszahozni most, de az a 6-8 százaléknyi részesedés, amit most bírnak, "lassú, szerves fejlődéssel erősítendő és erősíthető" - mondta.

Az egyházi intézményekben dolgozó pedagógusok közalkalmazotti státuszának megteremtésére vonatkozó kérdésre Hoffmann Rózsa azt mondta, bár még nem vetődött fel, de alapvetőnek tartja, hogy ugyanolyan státuszt, jogállást kell teremteni, mint máshol.

A pedagógusok bérével kapcsolatban úgy fogalmazott, minden gondolatuk arra irányul, hogy a pedagógusok tekintélyét helyreállítsák. Ehhez a pénz hiányzik leginkább - mondta, megjegyezve, az előző kormány annyira kiürítette az államkasszát, amit maga se gondolt volna.

Hoffmann Rózsa a kötelező hit- és etikaoktatásról azt mondta, addig nem híve annak, amíg nem látja, hogy van az országban ötezer olyan etika- vagy vallásoktató, aki hitelesen, meggyőződéssel tudja továbbadni az ismereteket.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×