Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Medián: a többség elégedett a kormány teljesítményével

Kismértékben csökkent, de továbbra is jelentős a kormánypártok előnye a Medián felmérése szerint. Az intézet kutatása alapján a megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a kormány jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a hivatalba lépése óta, Orbán Viktor pedig változatlanul a legnépszerűbb politikus.

A HVG-ben csütörtökön megjelenő adatok szerint két hónappal az önkormányzati választás előtt nagyjából ugyanakkora a választópolgárok részvételi kedve, mint az országgyűlési választás előtti hasonló időszakban volt.

A választói hajlandóság a nyár eleje óta a Fidesz-KDNP és az LMP táborában csökkent, míg az MSZP és a Jobbik szavazói körében nőtt. Részben ennek következménye az, hogy a választani tudó biztos szavazók között a kormánypártok támogatottsága mérséklődött, a szocialistáké pedig néhány százalékponttal nőtt - olvasható az elemzésben. Eszerint a Fidesz-KDNP 63, az MSZP 17, a Jobbik 14, az LMP 5 százalékon áll.

A teljes népességben ugyanakkor a Fidesz-KDNP továbbra is több mint négyszer annyi szavazót tudhat maga mögött, mint az MSZP. A kormánypártokkal 47 százalék szimpatizál, míg a szocialista párt 11, a Jobbik 9, az LMP 5 százaléknyi választó támogatását bírja.

A Medián kutatása alapján elégedettség uralkodik az Orbán-kormány eddigi munkájának megítélésében: a többség (52 százalék) szerint a kormány jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a hivatalba lépése óta.

A húsz legismertebb politikus népszerűségi listájának első felében csak kormánypártiakat találni az intézet adatai szerint. A sort Orbán Viktor miniszterelnök vezeti 61 ponttal, őt a Fidesz két alelnöke, Pokorni Zoltán és Kósa Lajos, valamint Schmitt Pál államfő követi. Sólyom László tisztség hiányában már nem szerepel a listán, de szinte ugyanannyian látnák szívesen fontos politikai szerepben, mint utódját.

Az első tíz helyezett között van a kormány tagjai közül Navracsics Tibor, Varga Mihály, Martonyi János, Matolcsy György és Semjén Zsolt is. Utánuk Tarlós István főpolgármester-jelölt, Kövér László házelnök és Pintér Sándor belügyminiszter következik negyven pont alatti népszerűségi indexszel.

Az ellenzéki politikusok közül Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a legnépszerűbb (35 pont), őt Szili Katalin (MSZP), Vona Gábor Jobbik-elnök és Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke követi. Az MSZP-s Kiss Péter, Szekeres Imre és Lendvai Ildikó népszerűségi mutatója húsz pontnál alacsonyabb, míg Demszky Gábor főpolgármester négy százalékpontot javítva is az utolsó 11 ponttal.

A Medián felmérése augusztus 6. és 10. között készült 1200 felnőtt személyes megkérdezésével.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×