Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.37
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Elmarad az állami kitüntetések átadása augusztus 20-án

Az idén augusztus 20. helyett október 23-án adják át a legrangosabb állami kitüntetéseket - erősítette meg a kormányszóvivő. A kormányváltás után nem volt elegendő idő arra, hogy a kabinet megtegye a szükséges előkészületeket - indokolta a halasztást Nagy Anna.

A kormány azt szeretné, hogy "tisztességesen és megalapozottan" készüljenek el a kitüntetettek nevét tartalmazó listák, és októberben méltó módon adhassák át az elismeréseket - közölte Nagy Anna.

Emlékeztetett arra, hogy a kitüntetettek névsorát a kormány terjeszti elő, és az elismeréseket a köztársasági elnök adományozza.

Nagy Anna arra is kitért, hogy a döntés csak az idei évre vonatkozik, a kormány tervei szerint jövőre ismét augusztus 20-án adják át az állami elismeréseket, így a többi között a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét és Középkeresztjét.

A kormányszóvivő közölte, hogy a honvédelmi miniszter által adományozott kitüntetéseket nem érinti a halasztás.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×