Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Mindent visz a Fidesz ősszel?

Amellett, hogy a Fővárosi Közgyűlésben többséget szerezhet, a XI. és a XIII. kerület kivételével minden városrész vezetését megszerezheti a Fidesz az októberi önkormányzati választáson - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet politikai elemzője.

Mivel módosították az önkormányzati törvényt, jelentősen lecsökkent a fővárosi közgyűlés létszáma, így az október 3-ai választás után már nem 66, hanem csak 33 budapesti képviselő lesz - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet politikai elemzője, aki szerint ez a változás megbolygatja a viszonyokat.

Szántó Miklós hozzátette: a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy valószínűleg a Fidesz-KDNP megszerzi a többséget. A becslések alapján 17 mandátumot szerez a pártszövetség, az viszont kérdés, hogy kivel tudnának együttműködni, ha mégsem lenne meg az elegendő többség - mondta

Bejuthat a fővárosi közgyűlésbe az MSZP, a Jobbik és az LMP is, az MDF viszont nem. A legtöbb kerületben a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje az esélyes, de az elemző hangsúlyozta, hogy vannak kivételek: a XIII. kerületben Tóth József, a XI.-ben pedig Molnár Gyula lehet a befutó az MSZP színeiben.

Szántó Miklós azonban kiemelte: olyan szintű a szocialista párt hitelvesztése, hogy a párt színeiben induló városvezetőkre ráragadt az MSZP bélyege, és nem feltétlenül lehet attól megszabadulni október 3-án.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×