Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Meghosszabbították a teljes magyar légtérre vonatkozó légtérzárat - a nap hírösszefoglalója

Vasárnap délután Krakkóban vesznek végső búcsút a múlt heti repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt lengyel elnöki pártól. Meghosszabbította a teljes magyar légtérre vonatkozó légtérzárat a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már lakóházakat is elöntött az áradó Bódva.

Lengyelország hálás a világnak és Oroszországnak azért a támogatásért, amelyet a Lech Kaczynski államfő és 95 további lengyel vezető halálát követelő repülőgép-szerencsétlenség után nyújtottak. Erről Bronislaw Komorowski ügyvezető lengyel elnök beszélt a Varsóban rendezett állami gyászünnepségen. Donald Tusk kormányfő minden lengyel számára nagy próbatételnek nevezte a katasztrófát.
Budapesten a nemzeti gyásznapon katonai tiszteletadás mellett félárbocra eresztették a Parlament előtt a nemzeti lobogót és alkalmi emlékhelyet állítottak fel a Kossuth téren. A Szent István Bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét a repülőgép-szerencsétlenség áldozataiért.
A lengyel elnöki pártól holnap délután Krakkóban vesznek végső búcsút. Magyarországot a szertartáson Sólyom László államfő és Bajnai Gordon miniszterelnök képviseli, de jelen lesz Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Martonyi János, a külügyminiszteri poszt várományosa is. Az európai légi közlekedési problémák miatt eddig 11 állam képviselői jelezték, hogy nem tudnak elutazni Krakkóba.

Vasárnap délig meghosszabbította a teljes magyar légtérre vonatkozó légtérzárat a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A szervezet közölte: a mentőhelikopterek, illetve a kutatásmentés légi járművei - saját kockázatelemzés alapján - továbbra is repülhetnek Magyarország légterében. A hatóság az Országos Meteorológiai Szolgálattal konzultálva hozta meg a döntést. Az Izlandról indult hamufelhő miatt az Eurocontrol adatai szerint ma az európai légijáratok több mint háromnegyedét törölték; a szokásos 22 ezer járat helyett mindössze 5 ezer közlekedett. Az izlandi gleccservulkán hamufelhője csütörtök óta okoz káoszt az európai légiközlekedésben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán már elöntötte a víz a Bódvához közeli lakóházakat. A településen 23 embernek kellett elhagynia otthonát; őket a helyi tornateremben helyezték el. Szendrőládon és Szendrőn is homokzsákokkal próbálják védeni a házakat, ráadásul ezeknél a településeknél még árad a folyó. Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője az InfoRádióban hangsúlyozta: minden segítséget megadnak a Bódva menti önkormányzatoknak, a folyón lezúduló árhullám ugyanis az eddigi legnagyobb. Szólt arról is, hogy a Sajó felső szakaszán már megkezdődött az apadás. Csont Csaba hangsúlyozta: a térségben 3 települést továbbra sem lehet közúton személyautóval megközelíteni és 7 út egy-egy szakaszát kellett lezárni.

Nagy-Britanniában a legfrissebb közvéleménykutatások szerint a kormányzó Munkáspártot a konzervatívokon kívül már a liberálisok is megelőzték a májusi választások kampányában. Elemzők szerint ez azt jelzi, hogy a brit politikatörténet első televíziós miniszterelnök-jelölti vitája nagy hatást gyakorolt a választókra. A felmérés alapján az örök harmadik Liberális Demokraták támogatottsága az egy héttel korábbihoz képest 8 százalékponttal emelkedett, és jelenleg 30 százalékos. A listát vezető Konzervatív Párt tábora csökkent, most 33 százalékos, a harmadik a Munkáspárt 28 százalékkal.

Tibeti szertartás szerint, a szabadban hamvasztották el az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban szerda reggel történt földrengés többszáz áldozatát; a Richter-skálán mért 7,1 es erősségű földmozgásban több mint ezren vesztették életüket. A katasztrófa helyszínén még mindig ezrek kutatnak az esetleges túlélők után. A mentési központ tájékoztatása szerint 332 ember neve szerepel az eltűntek listáján. A földrengés 12 ezer sérültje közül 1300-nek súlyos az állapota.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×