Infostart.hu
eur:
385.88
usd:
331.69
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Háromszázmilliárdot "spórolna" a korrupció visszaszorításával az LMP

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a korrupció visszaszorításával körülbelül 300 milliárd forintot meg lehetne spórolni abból a 4-500 milliárd forintból, amely Magyarországon a közbeszerzéseken keresztül évente eltűnik - mondta a párt gazdaságpolitikai szakszóvivője.

Scheiring Gábor kijelentette, hogy az így megspórolt pénzből az LMP 150 milliárd forintot az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentésére, és így a foglalkoztatás növelésére költene; 50-50 milliárdot az egészségügyre, illetve az oktatásra és az óvodai-bölcsődei férőhelyek növelésére fordítanának, 30 milliárdot a hátrányos helyzetű kistelepülések kapnának, 20 milliárdot pedig a szociális bérlakásokra költenének.

Schiering Gábor emlékeztetett arra, hogy az LMP korábban elkészítette a korrupcióellenes 12 pontját, amelyben többek között a pártfinanszírozás átláthatóvá tételével, a független állami ellenőrző szervek megerősítésével, a közbeszerzési törvény egyszerűsítésével, az állami vállalatok igazgatósági testületeinek létszámcsökkentésével kapcsolatban fogalmaztak meg javaslatokat.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×