Infostart.hu
eur:
354.36
usd:
310.21
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Oszkó szerint feltételekkel bár, de növelhető a hiánycél

A pénzügyminiszter szerint csak az önkormányzati és az egészségügyi rendszer átalakításával növelhető a hiánycél. Egyöntetűen negyed százalékpontos magyar kamatcsökkentést vár a londoni elemzői közösség. Megkezdődött a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka.

A pénzügyminiszter szerint az önkormányzati és az egészségügyi rendszer átalakítását kell vállalnia a következő kormánynak, hogy a nemzetközi hitelnyújtók hozzájáruljanak az idei hiánycél módosításához. Oszkó Péter a Népszabadság online kiadásában megjelent interjúban a fideszes politikusok által említett 5, illetve 7 és fél százalék közötti deficitcélról azt mondta: már az 5 százalékos hiány is 300 milliárd forint többlet eladósodást jelent. Úgy vélte: ez csak akkor lehetséges, ha a kormány vállalja a teljes önkormányzati rendszer átalakítását, valamint az egészségügy finanszírozhatóságának fenntartását.

Egyöntetűen negyed százalékpontos magyar kamatcsökkentést vár a londoni elemzői közösség a Monetáris Tanács hétfői ülésétől. Szintén 25 bázispontos alapkamat-mérséklésre számít a Reuters által megkérdezett 27 elemző közül 24, ezzel 5,5 százalékra csökkenhet a mértékadó kamat. A brit hírügynökség felmérése szerint a 12 havi infláció márciusban 5,55 százalékra csökken a februári 5,7 százalékról, az év végére pedig 3,3 százalékra süllyed. 2010 átlagában a fogyasztói árak 4,2 százalékkal emelkednek a szakértői prognózis alapján.

Április végéig befejezi tevékenységét a zalai Ozmánbük községben működő, sportruházati termékeket készítő német Falke. A gyár csaknem 200 embert foglalkoztatott. Benedek László, a település polgármestere azt mondta: a német üzem bezárása azt jelenti, hogy az eddigi iparűzésiadó-bevétel jelentős része hiányzik majd a költségvetésből.

Jóváhagyta az Országos Választási Bizottság a fővárosi területi lista szavazólapját, amelyen az MDF is szerepel. A testületnek azért kellett döntenie az ügyben, mert pénteken a Fővárosi Választási Bizottság még az MDF nélkül fogadta el a szavazólapot, miután a párt nyilvántartásba vételét első körben elutasította. A listán a pénteken kisorsolt sorrend szerint először az MSZP, majd a Jobbik, LMP, MDF, és a Fidesz-KDNP neve szerepel. Közben Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője bejelentette, hogy az OVB három, az LMP, a Jobbik és a Civil Mozgalom által delegált, új tagja nem teheti le hétfőn az esküt, mert a jogorvoslati határidőn belül megtámadták a csütörtökön nyilvántartásba vett országos listákat.

A napi három budapesti járatból továbbra is csak egyet közlekedtet a British Airways a légiutaskísérők sztrájkja miatt. Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője az InfoRádiónak korábban azt mondta: a napi három járat közül mára és holnapra is kettőt, keddre pedig mindhármat törölte a brit légitársaság. Közben az érdekképviseletnek ma sem sikerült megállapodnia a BA vezetésével a bér- létszám és munkaszervezési kérdésekben, így a keddig meghirdetett négynapos munkabeszüntetés folytatódik.

A Szentföldön élő keresztényekért is imádkozott a katolikus egyházfő virágvasárnap a római Szent Péter téren, arra kérve őket, hogy ne hagyják el szülőföldjüket. A pápa a húsvétot megelőző vasárnapon, amely a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben, visszaemlékezett Jordániában, Izraelben és a megszállt palesztin területeken tett tavalyi útjára, és hangsúlyozta: a béke hírnökeként kereste fel a Szentföldet. XVI. Benedek szólt az ifjúságról is, úrangyala imádságában pedig a szent városban, Jeruzsálemben történt erőszakos események leállításáért emelte fel szavát.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×