Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.85
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Orbán Viktor gyors kormányalakítással számol

Gyors, ütőképes kormányalakítással számol Orbán Viktor, aki szerint a jövő tavaszi átadás-átvételnek két ütemben kell lezajlania.

A Fidesz elnöke a büdzsét nyílt levélben bíráló közgazdászokkal való találkozó után elmondta: az átadás-átvételnél először gyorsan át kell venni a "folyó ügyeket", a "régi ügyeket" pedig ki kell megvizsgálni

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "addig nem veszünk át semmit, amíg az összes kétes ügy nincs kivizsgálva". Szerinte a pénzügyminiszternek és a gazdasági miniszternek a gazdasági élet szereplőinek bevonásával gyors leletet kell majd készítenie a költségvetés állapotáról.

Ezt követően kell majd eldöntenie, hogy a büdzsét módosítani kell, vagy újat kell benyújtani; a Fidesze elnöke azonban - mint mondta - ez utóbbira hajlik.

Kifejtette: a Fidesz középtávú, 2-3 éves gazdaságfejlődési pályát szeretne elrajzolni, ennek lesz hatása a költségvetésre; ehhez a pályához kell majd igazítani a "magyar gazdaság hajójának iránytűjét" a következő években.

Orbán Viktor kitért arra, hogy olyan európai gyakorlatokat tanulmányoz, amelyek a kiszámíthatóságot biztosítják több évre előre a gazdaságban.

Fix pontokhoz igazodó gazdasági tervezésre van szükség, de ez nem veszi el a képviselők jogát attól, hogy évről évre a konkrét tételeket megvitassák - közölte a pártelnök.

Orbán Viktor fiktív költségvetésnek nevezte a 2010-es büdzsét. A volt miniszterelnök azt mondta: arra kérte a szakembereket, hogy állítsanak össze egy olyan kiadványt, amelyből kiderülhet, hogy a szocialisták - mint fogalmazott - hogyan verik át az embereket, a külföldi befektetőket, és a nemzetközi szervezeteket.

Járai Zsigmond volt jegybankelnök hangsúlyozta: 2010-ben a költségvetési hiány a kormány által prognosztizál 3,8 helyett 7 százaléknál is nagyobb lehet.

Hozzátette: a gazdaság visszaesése 2010-ben a tervezett 0,6 százalékkal ellentétben elérheti a 2-4 százalékot is, és az infláció is nagyobb lehet a vártnál, mert a kiadások alul-, a bevételek pedig felültervezettek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×