Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.57
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Hogyan vigyázzunk értékeinkre a bevásárlóközpontokban?

Fokozott rendőri jelenlétre kell számítani egészen Szentestéig a Budapest környéki bevásárlóközpontoknál - mondta az InfoRádiónak Dunakeszi rendőrfőkapitánya.

Kovács László közölte, noha Pest megyében a szükségesnél jóval kevesebb a rendőr, egyenruhás és civil járőreikkel mindent megtesznek az áruházak parkolóiban álló autók, illetve az azokban hagyott értékek megőrzése érdekében. Kiemelte, hogy az emberek egy része a karácsonyi forgatagban meglehetősen gondatlanul viselkedik: a holmikat, sokszor a táskájukat is az autóban hagyják.

A most kezdődő, az egész megyére kiterjedő akcióban a közterület-felügyelők, a polgárőrök és az érintett áruházak biztonsági szolgálatainak alkalmazottjai is közreműködnek.

Kovács László kifejtette: az elmúlt négy évben Dunakeszi környékén egymás után átadott bevásárlóközpontokat az ünnepek előtt sok budapesti is felkeresi. Naponta 30-40 ezer ember és mintegy 20 ezer jármű van ilyenkor a térségben, ennek ellenére az autófeltörések száma évek óta nem emelkedett.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a régió valamennyi nagyobb településén, illetve a fővárosiak kedvenc bevásárlóhelyeinek számító összes nagy üzletközpont térségében fokozott jelenléttel igyekszik gondoskodni a karácsonyi felkészülés nyugalmáról.

A rendőrség azt ajánlja, hogy nagybevásárláskor mindenki tegye biztonságos helyre a pénztárcáját, senki ne hagyjon kabátja, táskája zsebeiben értékeket, a vállra akasztható táska legyen szem előtt vagy a hónaljban, s a bevásárlókocsikra is érdemes állandóan figyelni. A bankkártya és annak PIN-kódja kerüljön egymástól távol. A tanácsokat szórólapokon is terjeszti a rendőrség.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×