Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
312.02
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Mától szigorúbban büntetnek a gárdaegyenruha miatt

Mától ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját nyilvános rendezvényen viseli.

A Magyar Közlönyben múlt szerdán jelent meg a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása, amely a jelenleginél egyértelműebben tiltja és szigorúbban szankcionálja a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon, ma lép hatályba.

Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek korábban azt mondta: a szabálysértési rendelet értelmében eddig is szankcionálható volt - százezer forintig terjedő pénzbírsággal - a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel, az utóbbi időben azonban a jogalkalmazó szervek által folytatott eljárások során egyértelművé vált, hogy a hatályos szabályok pontosításra, kiegészítésre szorulnak.

A Jobbik múlt pénteken jelentette be, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatot kér a módosított jogszabály miatt. Álláspontjuk szerint a jogerős bírósági döntések értelmében a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik a nemzeti jelképek, formaruha viselése, ezért az általa "fércmunkának" nevezett rendelkezést jogellenesnek tartják.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó
Aréna

Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó

Kína tologatja maga előtt Tajvan függetlenségi problémáját, és az Egyesült Államok sem foglal egyértelműen állást a kérdésban, ami jelenleg mindkét félnek jó, de hosszú távon nem lehet megoldás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Beszélt arról is, hogy Kína számára Donald Trump jó amerikai elnök, mert gyakran konfrontálódik akár a saját szövetségeseivel is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×