eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Egy hét alatt 55 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetesek száma

Egy hét alatt 55 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. A BKV működésének átláthatóságát szorgalmazza a miniszterelnök. Norvégiában üzembe helyezték a világ első kísérleti ozmózis erőművét.

Az elmúlt héten 34 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc azt mondta: ez 55 százalékos növekedés az egy héttel korábbi adatokhoz képest. A helyettes országos tiszti főorvos az InfoRádióban arról számolt be, hogy eddig összesen 1 millió 400 ezer ember oltatta be magát az újinfluenza ellen. Molnár Kornélia hozzátette: a múlt héten nyílt 29 oltóponton már több mint 7 ezer H1N1 elleni oltást adtak be, és pénteken újabb 174 oltóközpont nyílik országszerte. Közben a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója azt mondta: az eddig gondoltnál sokkal aktívabb az új influenza kórokozója, a H1N1-es vírus. Falus András közölte: a vírus gyorsan szaporodik, és egyik legveszélyesebb szövődménye, hogy nagyon nagy aktivitással támadja meg a tüdő sejtjeit, ami tüdővérzést okoz.

A kormány - a fővárossal együtt - januártól is meg fogja oldani a budapesti tömegközlekedés finanszírozását. Erről azután beszélt a főpolgármester, hogy egyeztetett a kormányfővel. Demszky Gábor hozzátette: Bajnai Gordon azt mondta, hogy találnak megoldást a BKV mintegy 90 milliárd forintos adósságállományának kezelésére. Szollár Domokos kormányszóvivő a találkozó után arról beszélt, hogy előbb meg kell teremteni a BKV működésének átláthatóságát, és csak ezután lehet érdemben megoldani a vállalat finanszírozási helyzetét. --Eredménytelennek tartja a megbeszélést a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Tarlós István azt mondta: a főváros egy fillért sem kapott, és szerinte nemcsak a fővárosi, hanem a teljes MSZP belebukott a budapesti városvezetés kudarcaiba és a városüzemeltetés problémáiba.

Levélben fordult a kormányfő az ukrán miniszterelnökhöz a kárpátaljai tankönyvügy miatt. Bajnai Gordon ebben aggodalmát fejezi ki a magyarság kisebbségi jogait csorbító ukrajnai tankönyvbotránnyal összefüggésben. Szollár Domokos kormányszóvivő azt mondta: a miniszterelnök bízik abban, hogy Ukrajna módosítja, vagy felülvizsgálja az oktatási rendeleteket. Emlékeztetett arra: az ukrán oktatási minisztérium nem rendelte meg a mintegy 100 kárpátaljai magyar iskola számára szükséges tankönyvek magyar fordítását a 2010/2011-es tanévre. Hozzátette: ezért nagy a valószínűsége annak, hogy tankönyv nélkül maradnak a tanintézetek 10. osztályai, ezzel pedig jelentősen csorbulhatnak az ott élő magyar kisebbségek oktatási, emberi jogai is.

Egy felmérés szerint Orbán Viktor megválasztását támogatná a megkérdezettek többsége a pártok lehetséges kormányfő-jelöltjei közül. A Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz megbízásából készített közvélemény-kutatása alapján Mesterházy Attilára, az MSZP tegnap megnevezett miniszterelnök-jelöltjére csak az összes megkérdezett 5 százaléka voksolna. A Nézőpont Intézet vezető elemzője a felmérést ismertetve az InfoRádióban elmondta: Orbán Viktort, a Fidesz elnökét a megkérdezettek 38 százaléka választaná, míg az MDF listáján az európai parlamentbe került Bokros Lajosnak 16 százalékos a támogatottsága. Szabó Márk hozzátette: a közgazdásznak a MSZP-szavazók között is 39 százalékos a népszerűsége, míg a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének, Mesterházy Attilának 19 százalékos. Szólt arról is, hogy bár a Jobbik sem döntött még a kormányfőjelöltről, Morvai Krisztinára a szavazók 6 százalék adná le voksát.

Szűk körű, magánjellegű vacsorán látta vendégül kedd este Moszkvában Gyurcsány Ferencet az orosz kormányfő. A magyar politikus elmondta: Vlagyimir Putyin még szeptemberben hívta meg, de akkor egy sportbaleset miatt le kellett mondania, és most sikerült újabb időpontot találni. Hozzátette: a vacsorán a magyar és az orosz belpolitikai helyzet mellett nemzetközi kérdésekről is szó volt.

Termőföld-értékesítési moratóriumot kezdeményez a Fidesz az új kormány hivatalba lépéséig. A Turi-Kovács Béla és más fideszes országgyűlési képviselők által jegyzett, a parlamenthez beterjesztett önálló indítvány indoklása szerint a földértékesítés jelenlegi módját az érdekeltek, így különösen a társadalmi szervezetek vitatják. Az ellenzéki párt szerint a termőföldre vonatkozó jelenlegi elővételi szabályok, illetve a törvények a földet hivatásszerűen művelőket hátrányosan érintik.

Norvégiában üzembe helyezték a világ első kísérleti ozmózis erőművét. A létesítményben a sós tengervíz és az édesvíz közötti különbséget használják fel túlnyomás előállítására, azt pedig áramfejlesztésre. Az ozmózis nyomás miatt az édesvíz egy speciális membránon keresztül átáramlik a sósvízes oldalra, és a turbinalapátok megforgatásával 2-4 kilowatt elektromos energiát termel. A berendezéssel a technológia jövőbeni alkalmazhatóságát vizsgálják.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×