Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Giró-Szász: Ha eluralkodik a pánik, széteshet az MSZP

Giró-Szász András politikai elemző szerint az MSZP az esetleges európai parlamenti választási kudarc miatt csökkenteni próbálja majd a szavazás jelentőségét. A Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ha a szocialistáknak csupán három vagy kevesebb képviselője jut be az Európai Parlamentbe, az még megrázóbb lesz a párt számára, mint az elmúlt néhány hónap történései.

A szocialisták csökkenteni próbálják az európai parlamenti választás jelentőségét az esetleges nagy vereség miatt - véli a Századvég Alapítvány igazgatója, aki az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: ha az MSZP soraiból csak három vagy még kevesebb képviselő jut ki Brüsszelbe, az komoly földindulást okozhat a párton belül.

A politikai elemző hozzátette: ha csupán három szocialista képviselő kerül be az Európai Parlamentbe, az azt jelenti, hogy az MSZP a voksoknak mindössze a 12 százalékát tudta megszerezni, ami az előző két évtized választási eredményeinek tükrében megdöbbentő lenne. "Ez olyan mértékben megrázná őket is, amihez képest az előző hónapok csak játszótéri pillanatok" - jegyezte meg.

Pánik törhet ki?

Kérdés, hogy az EP-választás után milyen lelkiállapot uralkodik el az MSZP-n belül. Ha az esetleges vereség hatására pánik alakul ki, az a párt széteséséhez is vezethet - magyarázta a Századvég Alapítvány igazgatója.

Giró-Szász András emlékeztetett: ez a pécsi önkormányzatnál kicsiben lejátszódott, amikor a polgármester választás után három képviselő, felfüggesztve szocialista párti mandátumát, a közgyűlésben baloldali tömörülést hozott létre. Úgy definiálták magukat, hogy a baloldali, szociáldemokrata elképzeléseket támogatják, a város érdekében ugyanakkor pedig a polgármestert.

Az MSZP az elmúlt két évtizedben többször számíthatott választási vereségre, ám a tagjai tudták, hogy erős a pártot összetartó erő. Most azonban úgy tűnik, hogy a tagok, a helyi és országos prominensek is azt érzik: ez az erő "darabokra törhet".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×