Mint mondta: ezeket a változásokat nem befolyálhatja a Mol. Az elnök-vezérigazgató arról nem beszélt, hogy júliusban a benzinár ismét elérheti-e a 300 forintot. A Mol elnök-vezérigazgatója a kormány által tervezett intézkedésekre utalva szükségesnek nevezte a lépéseket, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a konkrét szakmai kérdések eldöntésekor nem a politikai, hanem a gazdasági szempontok játszanak nagyobb szerepet.
A makói gázmezővel összefüggő beruházásról elmondta: a munkálatok továbbra is az amerikai Exxon fővállalkozói irányításával folynak és a fejlesztés két-három év múlva kezdődhet el. Hozzátette: a jelenlegi kutatási fázisban a mező becsült gázmennyisége 340 milliárd köbméter.






