Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kósa: A Fidesz eltörli az ingatlanadót

A Fidesz elutasítja az ingatlanadót és keddi elnökségi ülésén olyan határozatot hozott, hogy ha a következő választások után kormányra kerül, akkor mindenképpen eltörli azt - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Lajos.

A párt alelnöke elmondta, értékelték a Bajnai-kormány adócsomagját, amelyet két részre bontottak, de mindkét részben számtalan bizonytalanságot találtak. A személyi jövedelemadó változásai kapcsán úgy fogalmazott, hogy azok ebben a formában értelmezhetetlenek.

Az ingatlanadóról úgy vélekedett, hogy arról többet lehet tudni: értékalapú, jelentős a befizetendő adó mértéke és a fizetni nem tudók hátralékát az ingatlanra terhelik, amit az utódok azzal együtt örökölhetnek meg.

Kósa Lajos az elutasítás okait fejtegetve mérhetetlenül igazságtalannak nevezte az ingatlanadót, és azt mondta, hogy annak bevezetésével a mai párttámogatottsági adatok ismeretében "az MSZP-nek hosszabban bíbelődni nem érdemes".

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×