Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Õsztől olcsóbb lehet a távfűtés

A miniszterelnök szerint ősztől, a gáz világpiaci árának csökkenése miatt mérséklődhet a távhő ára. Bajnai Gordon az MSZP frakcióülésén megkapta a támogatást a megszorítások megszavazásához.

A miniszterelnök a tervek között említette azt, hogy az idén ősszel esedékes gázár-csökkentésnél az a szándék, hogy a nagyfogyasztók számára érvényes gázár érdemben csökkenjen, és a távhő-szolgáltatók az így elért nyereséget "csont nélkül" adnák tovább a fogyasztóknak. A kormányfő kiemelte: a napokban folynak a gázártárgyalások.

A csomag részeként szólt Bajnai Gordon arról, hogy a távhő is bekerül az alacsonyabb, közepes, 18 százalékos áfakulcsba. A kormányfő szerint ez a lépés a 25 százalékra megemelt áfakulcshoz képest 7 százalék előnyt fog biztosítani azoknak, akik távhővel fűtött lakásban élnek.

Az ökoprogramra több mint 5 milliárd forinttal több jut, ennek keretében a távhővel fűtött lakások egyedi fűtésszabályozás bevezetésére pályázhatnak - emlékeztetett a miniszterelnök.

Kiemelte: a kormány célja, hogy a távhő-árcsökkentésen túl a támogatási rendszer átalakítása is azokat preferálja, akik bennmaradnak a távfűtési rendszerben. A miniszterelnök szavai szerint a mai távhőrendszer pazarló, rugalmatlan és drága sok fogyasztó számára.

A kormány az intézkedéscsomagot a nagyvárosok, köztük Budapest önkormányzatával is egyezteti, és azt kívánja elérni, hogy a rendszert olcsóbb, környezetbarátabb és takarékosabb legyen.

Kérdésre válaszolva Bajnai Gordon elmondta: közel 10 milliárd forintos bevételkiesést jelent a költségvetésnek a távfő árának 18 százalékos áfakulcsba sorolása. Hozzátette: a gázártárgyalás arról szól, hogy az idén esedékes gázár-korrekciónál jelentősen csökkentek a világpiaci árak, ezt szeretnék érvényesíteni a nagyfogyasztók és a lakosság felé is.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes úgy vélte, az intézkedésekkel a távhővel fűtők 15-20 százalékos versenyhátránya akár már az idén rendeződhet. A szocialista politikus szerint ezt a célt szolgáló nagyon fontos lépés, hogy a kormány csökkenti a távhő áfáját. Kiemelte, hogy ötmilliárd forint jut az ökoplusz program folytatására, amelynek határidejét július 31-ig meghosszabbították.

Egységes támogatás a programnak

Hagyó Miklós úgy fogalmazott, hogy októberig, a fűtési szezon beindításáig, a versenyhátrány csökkentésére további lépéseket tesznek, ezek között szerepel a nagyfogyasztói gázár bevezetése. Kiemelte: a lépések azért fontosak, mert sok távfűtéses lakás le szeretne válni a rendszerről, ez azonban nemzetgazdasági és környezetvédelmi szempontból be nem látható következményekkel járna.

A frakcióülésről szólva Bajnai Gordon elmondta: a kormány válságkezelő programjának első, legsürgősebb intézkedéseit, a 2009-es adócsomagot és a nyugdíjrendszert érintő változásokat a frakció egyöntetűen támogatja, és jelezte, hogy minden szavazásnál a kormány programja mellett fog állni.

A kormányfő arra a kérdésre, hogy lemond-e, ha a parlamenti többség nem támogatja a nyugdíj-szigorítási szabályokat, úgy válaszolt: világos megállapodást kötött az őket támogató frakciókkal.

Az MSZP- és az SZDSZ-frakció vállalta, hogy a fájdalmas, nehéz, de az ország javát szolgáló lépéseket, amelyek között szerepelnek a nyugdíjintézkedések is, támogatja - mondta a kormányfő, aki szerint van határozott többsége a válságkezelő csomagnak. "Ha fájó szívvel is, de jó lelkiismerettel, hideg fejjel ezeket a felelős döntéseket a frakciók meg fogják hozni" - fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×