Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

2012-re vége lehet a közlekedési káosznak, elkészül az új 10-es főút

Három szakaszban tervezi a 10-es számú főút új nyomvonalon való kiépítését a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - közölte az InfoRádióval a cég szóvivője. Fazakas Orsolya szerint, ha az új út megépül, megszűnik a környéken a már szinte rendszeressé vált közlekedési káosz.

Három szakaszban épülhet meg a 10-es számú főút új nyomvonala. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője elmondta: az első szakasz a III. kerület Pomázi úttól az ürömi csomópontig, a második a pilisvörösvári csomópontig, a harmadik pedig Kesztölcig tart.

Ha elkészül az út, azzal biztonságosabb és gyorsabb lesz a közlekedés - emelte ki Fazakas Orsolya, aki szólt arról is, az első két szakaszon kétszer két sávos lesz a főút.

Az első két szakaszon várhatóan 2012 nyarán indulhat meg a forgalom, mivel valamennyi engedély rendelkezésre áll - közölte a szóvivő.

A harmadik szakasz környezetvédelmi engedélyét a Levegő Munkacsoport megfellebbezte, ezért új hatástanulmány elkészítését írták elő. Erről április végén írnak alá szerződést, a tanulmány elkészítése pedig várhatóan egy évig tart - tette hozzá Fazakas Orsolya.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×