Súlyos karambol a fővárosban - képek
Súlyosan megsérült egy férfi vasárnap reggel, amikor két autó összeütközött a főváros XX. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték
Szakértő: a Wekerle Plusz már nem hoz ingatlanár-robbanást, mint az Otthon Start
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt
Az elmúlt napokban több fideszes politikus is azt állította a kormányról, hogy különböző ügyek napirendre emelésével próbálja elterelni a figyelmet a 2027-es költségvetésről. Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szerint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának az volt a célja, hogy ne a büdzséről beszéljenek az emberek, Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szintén figyelemeltereléssel vádolta a kormányt. A Medián friss közvélemény-kutatása ugyanakkor azt mutatja, hogy a Tisza-szavazókat valamivel nagyobb arányban foglalkoztatták a költségvetési kérdések, mint a fideszeseket.
Te is Gmail-t használsz? Jobb, ha csekkolod ezt a beállítást - lehet, hogy ki-be járkálnak idegenek a fiókodban
A Google egy gyors biztonsági ellenőrzés elvégzését javasolja minden Gmail-felhasználónak.
Meghan's father Thomas Markle appears in court after arrest on charge relating to child sex abuse material
The 82-year-old was arrested in Florida this morning after FBI searches of two Los Angeles-area storage units - he has previously denied allegations.




