Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A Fidesz szerint kifosztják, a kormány szerint megvédik a nyugdíjasokat

A válságkezelő program nemcsak a nyugdíjak értékállóságát biztosítja, hanem erősíti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is - reagált a kormányszóvivői iroda Iván László pénteki sajtótájékoztatójára, amelyen a fideszes politikus közölte: a megszorítások fő vesztese az idősödő nemzedék. Bajnai Gordon kormányfő az Idősügyi Tanács pénteki ülésén azt ígérte: ha 3,5 százalékos lesz a GDP-növekedés, akkor már kapnak a nyugdíjasok extra juttatást.

Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a nyugdíjasok, az idősödők lesznek a megszorítások, az adóemelések fő vesztesei. Mint mondta, az Idősügyi Tanács tagjainak döntő hányada "bólogatva éljenezte", és hozzájárult a mostani és az előző megszorító csomaghoz is, azaz a kormánynak asszisztált. Azonban már a tanácsban is vannak olyanok, akik felszólalnak a "kifosztó csomag" ellen - tette hozzá.

Iván László szerint a "préskormány" megszorító csomagja a nyugdíjasok legnagyobb részének mindennapi megélhetését veszélyezteti, és reménytelen helyzetbe hozza őket. Az áfaemelésről szólva úgy vélekedett, hogy az leginkább a létminimumon vagy a kevéssel afelett élő időskorú embereket, a rokkantakat, a betegeket sújtja majd.

Az ellenzéki politikus megfogalmazása szerint Bajnai Gordon kormányfő úgy jelent meg, mint egy "ítéletvégrehajtó", aki az MSZP előkészített, brutális megszorítási programját akarja végrehajtani.
Akik a megszorító csomagot támogatják, nem bújhatnak ki a felelősség alól - mondta Iván László, megjegyezve, hogy szerinte azt még mindig nem lehet tudni, hogy a csomagban csak elrejtve meglévő javaslatoknak, állásfoglalásoknak milyen következményei lesznek a jövő évre nézve.

A kormányszóvivői iroda közleményében azt írta, hogy a válságkezelő intézkedések sok áldozatot követelnek mindenkitől, azok nélkül azonban nem csak a nyugdíjak értékállósága kerülne veszélybe, de tovább gyengülne a forint, sok tízezer család számára nehezen finanszírozhatóvá válnának a devizahitelek, csődhullám sújtana egyes ágazatokat, és sok százezer ember veszítené el munkahelyét.

A kormány ezért már az első héten elfogadta a válságkezelő programot, "amely megóvja az országot és a magyar embereket a még nagyobb bajtól", és amely nem csupán a nyugdíjak értékállóságát biztosítja, hanem erősíti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is - hangsúlyozták.

Bajnai plusz jutattatást ígért a nyugdíjasoknak

Pénteken Bajnai Gordon az Idősügyi Tanács soron kívüli ülésén azt mondta: a 13. havi nyugdíjat nem tudja Magyarország tovább kifizetni, de a kormány azt ajánlja, hogy a gazdasági növekedés függvényében a jövőben fizessenek nyugdíjprémiumot. Hozzátetette: ha 3,5 százalékos lesz a GDP-növekedés, akkor már kapnak a nyugdíjasok extrajuttatást.

A kormányfő a nyugdíjindexálás szabályainak megváltoztatásánál is azt ajánlotta, hogy a gazdasági növekedés mértékével korrigálva számolják majd ki a reálbérek és az infláció arányának alakulását.

A Független Hírügynökség szerint hozzátette: így annyi heti plusz nyugdíjat kapnának az idősek, ahány százalékkal a GDP növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. 7,5 százalékos növekedés esetén ismét kaphatnának 13. havi nyugdíjat az idősek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×