Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Somogyi közgyűlés: átírhatja az erőviszonyokat egy kilépés

Kilépett a Somogyért Egyesület képviselőcsoportjából, és feltehetően az egyesületi tagságát is megszünteti Csik László csokonyavisontai polgármester, aki döntésével akár át is írhatja az erőviszonyokat a Somogy Megyei Közgyűlésben - írta hétfőn a Sonline.hu.

Kilépése hatással lehet a többségi szavazást igénylő döntésekre, ugyanis az MSZP-vel nagykoalícióban működő Fidesznek immár nem feltétlenül van szüksége az MSZP támogatására. Előbbi 20, utóbbi - csakúgy, mint a Somogyért Egyesület - 10 mandátumot szerzett.

Csik László a hírportálnak azzal indokolta lépését, hogy nem érezte jól magát a frakcióban, mivel többször is a szándékaival ellentétesen kellett vagy kellett volna szavaznia.

Közölte: ragaszkodik a mandátumához, mert úgy érzi, megdolgozott érte. A polgármester a jövőben függetlenként vesz részt a közgyűlés munkájában.

Ormai István, a Somogyért képviselőcsoport vezetője azt mondta: tudomásul veszik képviselőtársuk döntést. A mandátumhoz ragaszkodást azonban erősen aggályosnak tartják, mert azt Csik László listáról szerezte.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×