Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
310.54
bux:
132855.51
2026. április 28. kedd Valéria

Vezető szocialisták szerint az előrehozott választás "nem sok jövőbeni esélyt kínálna"

Az MSZP országos elnöksége a héten szinte minden nap ülésezni fog, hogy folyamatosan értékelje a pártokkal való megbeszélések eredményeit - tudta meg az MTI vasárnap vezető szocialista politikusoktól.

Már hétfőn, a Parlamentben újból összeül az MSZP országos elnöksége, és ezt követően a hét szinte minden napjára terveznek ülést, hogy folyamatosan értékeljék a pártokkal a jövőbeni együttműködésről folytatott tárgyalásokat. A szocialista tárgyaló delegáció három tagú: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök mellett Lendvai Ildikó frakcióvezető és Simon Gábor, a választmány elnöke.

Az MTI-nek több, magát megnevezni nem kívánó vezető szocialista politikus megerősítette: a miniszterelnök-csere mellett nem ragaszkodnak egy új koalíció megkötéséhez, mint mondták, annak a lehetőségét kell felmérniük, hogy melyik párttal tudnak megállapodni programban és kormányfőjelöltben.

"Stabil külső támogatás is elengedő lenne" - fogalmaztak. Az MSZP-sek főként az SZDSZ támogatásának elnyerésében bíznak - mutattak rá.

Az MTI úgy tudja, hogy a vasárnap délelőtti elnökségi ülésen a résztvevők megerősítették, hogy a választásokig hátralévő egy évre keresnek miniszterelnököt, a kampányra új jelölttel "állnának elő".

Az MTI által megkérdezett vezető szocialisták mindegyike elvetette az előre hozott választás lehetőségét, mint mondták ezt el akarják kerülni. Hozzátették: bár létezik ez a forgatókönyv, az MSZP-nek ez "nem sok jövőbeni esélyt kínálna".

Címlapról ajánljuk
Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Az afrikai sertéspestis még úgy is képes komoly piaci károkat okozni a magyar állattenyésztésnek, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadállományról a haszonállatokra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Cseh Tibor András beszélt a helyzet megoldási lehetőségéről, valamint az itthon újnak számító, a szőlőt pusztító aranyszínű sárgaság nevű kór veszélyeiről, ahogy a NAK jövőjéről is.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Választás 2026: Lemondott volna Orbán Viktor, új minisztereket jelentett be Magyar Péter

Választás 2026: Lemondott volna Orbán Viktor, új minisztereket jelentett be Magyar Péter

Orbán Viktor szerint egyelőre nincs döntés a Fidesz elnökének személyéről, parlamenti mandátumát pedig nem veszi át. Magyar Péter vagyonkimentési ügyekben sürgetett fellépést, miután a NAV Rogán Antal köréhez köthető milliárdos átutalásokat függesztett fel pénzmosás gyanúja miatt. Az uniós forrásokhoz való hozzáférés felgyorsítása lett a magyar–brüsszeli tárgyalások központi témája. A Fidesz–KDNP ellenzékbe kerülve 52 mandátummal alakítja meg frakcióit az új Országgyűlésben, miközben számos ismert politikus távozik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×