Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Török Gábor: Gyurcsány tudatosan előremenekült

Tervezett lépés volt Gyurcsány Ferenc bejelentése, hogy miniszterelnököt jelölő rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezi - mondta Török Gábor az InfoRádiónak. A politikai elemző szerint így van esélye arra a kormányfőnek, hogy később is fontos politikai pozíciót foglaljon el.

Gyurcsány Ferenc sok mindent meg akar változtatni azért, hogy az igazán lényeges dolgok ne változzanak - mondta Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója az InfoRádiónak arra a kérdésre, hogy vajon mit akart elérni a miniszterelnök a váratlan bejelentésével.

A politikai elemző úgy véli: Gyurcsány Ferenc számára az a lényeges, hogy továbbra is befolyással legyen a kormány politikájára, és hogy az országgyűlési választás után is esélye legyen arra, hogy visszatérhessen fontos politikai pozíciókba, vagyis az előremenekülés szándéka állhatott a bejelentés mögött.

A biztos vereség elkerülve?

Török Gábor szerint nem végső kétségbeesésben elkövetett mentőötlet, hanem tervezett lépés volt a kormányfő bejelentése, mert ez egy olyan lehetőség, amely a siker reményét kínálhatja, vagy legalábbis nem a biztos vereségbe rohanást prognosztizálhatja az MSZP-nek.

Az elemző hozzátette: várható volt, hogy Gyurcsány Ferenc előbb vagy utóbb maga áll a változások élére, a kérdés csak az volt, hogy ezt az Európai Parlamenti választások előtt vagy után teszi meg. Az, hogy ma lépte ezt meg, jól mutatja, hogy a kormányfő számára fontos volt: bársonyos legyen a megválasztása a szocialista párt kongresszusán, és a számítása be is jött: több mint 80 százalékos többséggel választották pártelnökké, és ez nagyobb támogatottság, mint amennyit két évvel ezelőtt kapott.

Ha nincs ez a bejelentés, valószínűleg kevesebb szavazatot kapott volna - véli Török Gábor.

Az elemző szerint Gyurcsány Ferencnek sikerült az MSZP-n belüli pozícióját megmentenie azért, hogy egyszer még esetleg a miniszterelnöki pozíció közelébe juthasson.

Esély az újrakezdésre

Szomszéd Orsolya elmondta: a szocialista politikusok szempontjából van hátránya Gyurcsány lépésének, hiszen felborul a jelenlegi status quo, amely konkrét pozíciók elvesztésével jár.

A meglepetés jellegében rejlik az előnye a miniszterelnök döntésének, de van benne bizonytalansági tényező is: nem tudni, a kormányfői csere valójában mekkora előnnyel jár majd az MSZP számára. Esély van az újrakezdésre, de nem tudni, mennyire lesz képes ezzel az eséllyel élni a párt - tette hozzá a Vision Consulting elemzője, aki szerint most zárójelbe kerülhetnének az elmúlt évek hitelességi problémáiról szóló viták.

Szomszéd Orsolya azonban hangsúlyozta: a személyi kérdéseken túl tartalmiak is felmerülnek, hiszen a kormány letett az asztalra egy válságkezelő programot, az SZDSZ és az MDF azonban a Reformszövetség javaslatait támogatja. Egy új, kevésbé megosztó és szakértői jellegű kormányfővel elegendő támogatást lehet szerezni, hiszen például az SZDSZ többször is hangoztatta ezt a igényt, és a liberális párt amúgy is az MSZP természetes szövetségesének számít - mondta az elemző.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×