Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 25. szombat Márk

Az MDF kizárta Almássy támogatóit

A Magyar Demokrata Fórum Balla Györgyöt, a párt somogyi elnökét, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) alelnökét, illetve más IDF-es politikusokat is kizárt a pártból.

Balla György, a pártból korábban kizárt Almássy Kornél pártelnökké választását támogató megyei elnök annak kapcsán került az érdeklődés középpontjába, hogy állítása szerint az MDF elnökválasztása előtti éjszaka elrabolták, és fogva tartották. Az ügyben indított rendőrségi nyomozást az elmúlt napokban hosszabbították meg újabb két hónappal - közölte a politikus.

Továbbra is az MDF Somogy megyei elnökének tartom magam, rajtam kívül álló okok miatt nem tudtam megjelenni a párt etikai bizottságának ülésén - mondta Balla György az MTI-nek, miután hétfőn kizárásnak körülményeiről és annak általa feltételezett okairól tájékoztatta a megyei választmányt. Mint elmondta, fellebbezést nyújt be, és lehetőséget akar kapni arra, hogy megjelenhessen az etikai bizottság előtt.

Egy január 27-i keltezésű, február másodikán kézhez kapott levélből értesültem, hogy kizártak a pártból. Állítólag előzőleg, január 16-án feladtak számomra egy levelet, hogy jelenjek meg az etikai bizottság előtt, de ilyen tartalmú levelet nem tudtam átvenni, mert nem voltam otthon - mondta a politikus.

Közlése szerint az MDF etikai bizottsága nem csak őt, de az IDF elnökét, Lasztovicza Gábort és két másik alelnökét is kizárta a pártból. A somogyi politikus közölte: az indoklás szerint őt az IDF decemberben megjelent, az MDF vezetőit bíráló közleménye miatt zárták ki a pártból.

A döntés Balla György szerint azért meglepő, mert noha azon az IDF gyűlésen több mint félszázan vettek részt, s egyetlen kivétellel elfogadták a közleményt, csak hat embert marasztaltak el. A politikus úgy véli: kizárásának fő oka az, hogy az MDF elnökválasztási küzdelmében Almássy Kornélt támogatta Dávid Ibolya pártelnökkel szemben.

Címlapról ajánljuk

„Túl sok tanóra, túl sok tantárgy” – részletesen beszélt a terveiről Lannert Judit, a jövendő oktatási miniszter

Új alaptantervet és kevesebb kompetenciamérést szeretne Lannert Judit, akit Magyar Péter az új Tisza-kormány oktatási minisztereként mutatott be. Megszüntetné a teljesítményértékelési rendszert, a tankötelezettséget 16-ról 18 évre emelik, és visszahozzák a szabad tankönyvválasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×