Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Parkolási amnesztia: kérelemdömpingre számít a bíróság

A parkolási cégek döntésén múlik, hogy a már lezárt ügyekben újra bírósághoz fordulnak-e, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a tavalyi törvénymódosítást, amely szerint az egy évesnél régebbi parkolási tartozásokat nem lehet behajtani. A Magyar Parkolási Szövetség elnöke szerint több tízezer ügy újratárgyalását kezdeményezhetik - ezzel összhangban a Fővárosi Bíróság kérelemdömpingre számít.

Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az egy évesnél régebbi parkolási tartozások behajtását tiltó törvénymódosítást. A testület az egyhangúlag meghozott döntés indoklásában kiemelte, hogy egy jogszabály nem lehet visszaható hatályú.

Az Alkotmánybíróság több utólagos normakontroll-indítvány, 870 bírói kezdeményezés és csaknem kétszáz panasz alapján vizsgálta a kifogásolt rendelkezést.

Az egyik beadványozó, a Magyar Parkolási Szövetség elnöke szerint a döntés több tízezer ügyet érinthet - olyanokat, amelyek még 2006-ban vagy azelőtt indultak, és nem egy éven belül kerültek bíróságra.

Tóth József hozzátette, hogy a parkolási cégek vélhetően jogi és gazdasági szempontokat is mérlegelve döntenek majd az egyes ügyekben arról, hogy bírósághoz fordulnak vagy sem.

Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke is arra számít, hogy a nagyobb összegű ügyeket kell majd újratárgyalni. Az InfoRádiónak adott interjúban megjegyezte: az még egyáltalán nem biztos, hogy ezután a parkolási cégek számára kedvező ítélet születik, minden esetben egyedi mérlegelésre lesz szükség.

Kovács Kázmér emlékeztetett arra, hogy a most megsemmisített törvénymódosítás előtt gyakorlatilag ellehetetlenült a bíróságok működése a beadott kérelmek hatalmas száma miatt.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az InfoRádióhoz eljuttatott közleményben jelzi, hogy az Alkotmánybíróság határozata alapján folytatni kell azokat az ügyeket, amelyekben még nincs jogerős határozat, illetve az elsőfokú bíróság határozata ellen benyújtott fellebbezés elbírálás alatt áll. Az viszont már a parkolási társaságok döntésén múlik, hogy a már lezárt ügyekben újra bírósághoz fordulnak-e, automatikusan nem indítják azokat újra.

A Fővárosi Bíróságon számítanak arra, hogy a várható kérelemdömping hatására ezeknek az ügyek az elbírálása miatt a fajsúlyosabb ügyekben az eddigieknél hosszabb idő alatt tudnak csak dönteni.

Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán jelezte, hogy az Alkotmánybíróság határozatát tiszteletben tartva a kormány megvizsgálja, hogy van-e bármilyen lehetősége lépéseket tenni az ügy érdekében. Korábban a kabinet döntött arról, hogy a parkolási cégeknek 60 napon belül ki kell küldeniük a fizetési felszólást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×