Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
322.73
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Különös közbeszerzés: eltakarították a vetélytársakat

Az Index hírportál arról ír, hogy különösen - de a magyar közbeszerzések történetében nem ismeretlen módon - ért véget a Tárnok és Székesfehérvár közötti negyven kilométeres vasúti pályaszakasz felújítására kiírt tender.

Az európai uniós támogatással megvalósuló beruházást a Strabag-érdekeltségű konzorcium úgy nyerte el, hogy a négy pályázóból a harmadik legnagyobb árat kínálta. Ám minden vetélytársát kizárták, így nem volt valós verseny. A pályázók kizárása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. történetében nem most fordult elő először: 2006-ban az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszánál az első körben még legdrágább ajánlatot tevő Viadom útjából takarították el az összes vetélytársat, a pályázat kétszeri felfüggesztése és miniszteri beavatkozás után. A vesztesek számára nyilván csekély vigasz, de a cég később mégis csődbe ment.

A Népszabadság szerint komoly problémák elé állította a fuvarozó és logisztikai cégeket a válság. A német vasúttársaság áruszállító cége például csak azért bérel százhetven kilométernyi vasúti pályát, mert 8000 vagonja kihasználatlanság miatt nem közlekedik, és ilyen hosszú sín kell a kocsik tárolásához. Magyarországon a MÁV-Cargo ehhez képest még jól járt, hiszen a válság előtt megrendelt mozdonyait az osztrák tulajdonosa, a Rail Cargo Austria kibérelte tőlük, amiből ki tudják fizetni a lízingdíjakat, és még marad is valamennyi a cég pénztárában.

A Magyar Szállodaszövetség közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a repülőtéri sztrájk és a gázellátási krízis immár válságba sodorta a hazai turizmust, amelynek kétségbeejtőek a kilátásai az áfa-emelés fenyegetésének árnyékában - olvasható a Magyar Nemzetben. Most kulcsfontosságúnak tartják a dokumentum megfogalmazói, hogy ne emelkedjen tovább az ágazatot terhelő - Európában amúgy is kiugróan magasnak számító - húsz százalékos forgalmi adó.

A Világgazdaság összefoglalójából kiderül, hogy súlyos gondok körvonalazódnak a kelet-közép-európai bankrendszerben; a régióban várt erős recesszió nagybankokat is csődközeli helyzetbe vihet. A pénzügyi válság eddigi szakaszaival ellentétben most a fő problémát nem a strukturált pénzügyi befektetések jelentik, hanem a lakossági és vállalati devizahitelezés refinanszírozása, amelyet az utóbbi hónapokban tapasztalt árfolyamzuhanás tesz akadozóvá. Vagyis pont azokon a hitelintézeteken csattanhat az ostor, amelyek - lakosság-központúságuknak köszönhetően - az elmúlt egy évben a leginkább megnyugtató helyzetben érezhették magukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×