Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
322.73
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A kereskedők álma: ha megérinti, megveszi

Egy amerikai kutatás szerint elég csak megérinteni a bolt polcán a terméket, és máris sajátunknak érezzük azt. A kereskedők valójában már rég ismerik ezt a trükköt, és rendszeresen alkalmazzák is.

Az Ohiói Egyetem kutatása tudományosan is bebizonyította, amit már eddig is sejtettünk: már fizetés előtt saját magunknak véljük a kiszemelt árucikket a boltban, és ehhez nem kell más, minthogy 30 másodpercnél kevesebb időre kezünkbe vegyük azt.

A kísérlet résztvevőinek egy viszonylag értéktelen bögrét adtak a kezébe, és megengedték nekik, hogy 10 vagy 30 másodpercig nézegessék. Ezek után licitálhattak a tárgyra egy zárt és egy nyílt liciten. Előbbin a kísérleti alanyok nem tudták, hogy a többiek mennyit ajánlanak a bögréért, utóbbin pedig tisztában voltak a licitekkel. A kutatók egyébként mindenki tudtára adták a bögre kiskereskedelmi árát (ez a zárt liciten 3,95 dollár, vagyis 890 forint, míg a nyílton 4,95, vagyis 1200 forint volt)

A Judgement and Decision Making című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderült: a kísérletben résztvevők minél tovább fogták kezükben a bögrét, annál többet ajánlottak érte. Sőt, az, aki 30 másodpercig tapogathatta az árucikket, a kiskereskedelmi áránál négyszer vagy akár hétszer nagyobb összeget is hajlandó lett volna kifizetni.

"Az eredmény legmeglepőbb része, hogy kiderült: az emberek akár azonnal ragaszkodni kezdenek egy olyan jelentéktelen tárgyhoz, mint egy bögre. Pusztán azzal, hogy megérintik a tárgyat a kezükkel, sokan sajátjuknak érzik, és birtokolni akarják" - mondta a kutatás vezetője, James Wolf.

Kereskedők valójában már régóta ismerik a vásárlók ezen tulajdonságát. Az autókereskedők például nem véletlenül engedik meg a leendő autótulajdonosoknak, hogy próbavezetésre vigyék a járművet, de a kisállat-kereskedők is előre megfontoltan buzdítják az érdeklődőket arra, hogy simogassák meg a kirakatban lévő állatot.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×