Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Jön az áfaemelés?

Január 29-re rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a kormány. Az ülésen a tervek szerint a gazdasági helyzettel kapcsolatos intézkedésekről tárgyalnak.

A kormány azért hív össze rendkívüli parlamenti ülést január 29-ére, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt mondhassa el, a folyamatosan romló gazdasági kilátások fényében hogyan értékeli a gazdasági helyzetet - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A kormányfő kifejtette: egyre inkább arra kell koncentrálni, hogyan lehet a mélyülő nemzetközi recesszióval szemben fellépni, ez okozza ugyanis elsősorban Magyarország problémáit.

Gyurcsány Ferenc bejelentette: a folyamatosan mélyülő és elhúzódó válság miatt - amelynek szerinte még csak az első felében van a világ - a kormány válságmegelőző és válságkezelő döntéshozatali központot hoz létre, amelynek két feladata van. Egyrészt az, hogy előkészítse a válságkezelésben fontos szabályozási döntéseket, másrészt az, hogy szükség esetén egyedi beavatkozással megóvjon vállalatokat, munkahelyeket - fejtette ki.

A kormányfő közölte: a következő két hetet arra használja fel a kormány, hogy elkészítse a jelenlegi helyzetnek megfelelő előrejelzést és megkezdje az előkészítését az ezt követően meghozandó döntéseknek, jogszabály-módosításoknak.

A legfontosabb beavatkozási területek közé sorolta az adóreform előkészítését - s annak lehetőleg idei elindítását -, továbbá az állami és nem állami beruházások, valamint a kereslet élénkítését. Hozzátette: további átalakítások szükségesek a foglalkoztatási és a szociális rendszerben, illetve a politikai képviselet és az igazgatás területén is.

Semmi nincs kőbe vésve

Gyurcsány Ferenc szerint egyetlen költségvetési szám sincs kőbe vésve, de ez nem jelenti azt, hogy fel lehet puhítani a büdzsét. A miniszterelnök azt is mondta: az egyre mélyülő válság miatt mindent újraszámolnak, de Magyarországnak egyensúlyi pályán kell maradnia, és csak olyan költségvetést lehet készíteni, amely finanszírozható.

Gyurcsány Ferenc leszögezte: a 2009-es hiánycél mértékében nincsen nagy mozgástér, Magyarország nem engedhet meg magának 3-5 százalékos deficitet.

Áfaemelés jön?


A miniszterelnök nagyjából 100-200 milliárd forintra becsülte a rövid távú "költségvetési nyomást", de - mint mondta - ilyen helyzetben nem szabad adót emelni annak érdekében, hogy a korábbi kiadási szintet tudják finanszírozni.

A kormányfő szerint abban szakmai konszenzus van, hogy a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot csökkentsék. Gyurcsány Ferenc az áfa emelését is felvetette, a helyzet javításaként.

"A munkára rakódó terheket kell csökkenteni, és meg kell nézni, hogy hol lehet növelni. Itt elég közkeletű az a vélekedés, hogy az általános forgalmi adó környékén kell körülnézni, hogy mit lehet ott csinálni" - fogalmazott.

Fidesz: Gyurcsány már nem ura a helyzetnek

Az, hogy a kormányon belül a miniszterelnök vezetésével válságkezelő központ jön létre, azt jelzi, Gyurcsány Ferenc már nem ura a helyzetnek, így csak egy előrehozott választás lehetne a megoldás - reagált Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádiónak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×