Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
323.16
bux:
148071.23
2026. november 4. szerda Károly

"Hol van a forrás, amit a kormány a munkanélküliség enyhítésére kíván fordítani?"

Ma Magyarországon 477 ezer fölött van az álláskereső regisztráltak száma - jelentette ki Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a Fidesznek a pártpolitikai csatározás helyett inkább támogatnia kellene a kormányt annak érdekében, hogy legalább a válság okozta károkat csökkenteni lehessen.

Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hétfői adatai szerint 2008 decemberében az álláskeresők száma 32 ezer fővel nőtt, 2007 decemberéhez képest. Hozzátette: csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 56 ezer főt regisztráltak álláskeresőként, decemberben pedig mintegy 700 fő csoportos létszámleépítését jelentették be.

"Hol van az a forrás, amit a kormány a munkanélküliség enyhítésére kíván fordítani?" - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, aki megjegyezte: Simon Gábor munkaügyi államtitkár korábban azt jelentette be, hogy mintegy 100 milliárd forintot mozdít meg a minisztérium a munkanélküliség enyhítésére. Ha a nevesített forrásokat összeadjuk, az konkrétan 21,5 milliárd forint, és "mi újság azzal a 78 milliárd forinttal?"

Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában közölte: nyakunkon a világválság, emberek tízezrei veszítik el az állásukat, még az olyan fejlett országokban is, mint Németország, vagy az Egyesült Államok, ez alól a folyamat alól Magyarország sem tudja kivonni magát. Daróczi Dávid szerint ebben a helyzetben pártos csatározások helyett összefogásra van szükség annak érdekében, hogy legalább csökkenteni lehessen a károkat, amelyeket a nemzetközi válság minden bizonnyal okozni fog.

A szóvivő szavai szerint a kormány változtatott az elmúlt húsz évben követett stratégián, amikor azt mondta, hogy a munkahelyteremtést nem lehet egyedül a piacra bízni, hanem az államnak is szerepet kell vállalnia benne. Hozzátette: a kabinet ennek jegyében indított egy közfoglalkoztatási programot, amely 50-60 ezer embernek jelenthet munkalehetőséget, erre a célra idén mintegy 50 milliárd forint áll rendelkezésre.

Daróczi Dávid azt mondta, hogy ezen felül a vállalkozások életben maradását segítő állami programok, amelyek összességében mintegy 3 ezermilliárd forintot mozgatnak meg, szintén arra szolgálnak, hogy segítséget nyújtsanak a magyar vállalkozásoknak, és így ne kényszerüljenek arra, hogy a világméretű válság miatt embereket bocsássanak el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×