Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
323.16
bux:
148071.23
2026. november 4. szerda Károly

"A Flórián téri bankrablónak nem célja, hogy öljön"

A Flórián téri bankrabló nem profi bűnöző - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő. Végh József volt túsztárgyaló szerint az eset körülményei arra utalnak, hogy az elkövető nem tervezte meg a bűncselekményt. Valószínű, hogy nem fog ellenállni, és nem ejt újabb túszokat, sőt fennáll a veszély, hogy öngyilkos lesz - tette hozzá a kriminálpszichológus.

Az utóbbi időben Magyarországon sok krízisbűnöző követ el  bűncselekményt: válságos élethelyzetben lévő, eladósodott emberek mennek rabolni, hogy az életüket helyrebillentsék - mondta az InfoRádió által megkérdezett kriminálpszichológus.

Végh József hozzátette: ezek nem profi bűnözők, csak annyit terveznek meg, hogyan hajtsák végre a rablást és jussanak haza, azt azonban nem, mit tegyenek, ha közbelép a rendőrség. A volt túsztárgyaló szerint a Flórián téri rablás elkövetője a túszejtést sem tervezte meg: azért vitt magával valakit a bankfiókból, mert csak így tudott kijutni onnan.

A krízisbűnözők korábban általában nem kerülnek a rendőrség látókörébe, nem arra készülnek, hogy öljenek vagy túszt ejtsenek, csak pénzt akarnak szerezni. Nem áll érdekükben túszt cipelni magukkal, különösen akkor nem, ha látnak esélyt a szökésre, hiszen egyedül sokkal könnyebb menekülni - magyarázta a kriminálpszichológus.

Lehetséges, hogy az elkövető nem éles fegyverrel ment rabolni, ám a vagyonőrtől elvett pisztolyt megtartotta, a sajátját pedig eldobta, hogy ne legyen útban - mondta a szakértő.

Öngyilkos lehet

Végh József úgy véli: ha szorulni kezd a hurok a bankrabló körül, valószínűleg öngyilkos lesz, mivel az ilyen bűnözőkben legalábbis általában erős az értékek tisztelete. Az elkövető eddig feltehetően becsületesen élt, és nehezen viselné el, hogy börtönbe kell vonulnia, szégyenbélyeget süssenek rá és a családjára.

A szakértő szerint a rabló nem tanúsít majd ellenállást, ha a rendőrök rátalálnak. Amennyiben nem takarta el megfelelően az arcát, előbb-utóbb ráismerik valahol és beazonosítják - magyarázta a kriminálpszichológus, aki arra számít, hogy az elkövető nem ejt több túszt.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×