Infostart.hu
eur:
358.6
usd:
308.71
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Így spórolhat a fűtésszámlán

Éjszaka bőven elég 17-18 fokra fűteni a lakást, hiszen ez nemcsak a pénztárcánknak, hanem az egészségünknek is jót tesz. Szellőztetni a nagy hidegben inkább gyakrabban, de rövid ideig érdemes - csak néhány tipp azok közül, hogyan spórolhatunk a gázzal most, hogy kevés van belőle, pedig a hideg miatt nagy szükség lenne rá.

Napközben, amikor nem vagyunk a lakásban, érdemes 17 fokra levinni a hőmérsékletet, innen ugyanis könnyen felfűthető néhány fokkal, amikor hazaérünk - mondta az InfoRádióban Tóth Nelli, az Energia Klub munkatársa. A szervezet a környezetvédelmi minisztériummal közösen próbálja takarékoskodásra bírni az embereket.

A páradús levegő is növeli a hőérzetet, azaz már azzal segítünk magunkon, ha beszerzünk egy párologtatót vagy egyszerűen csak egy vízzel teli edényt rakunk a fűtőtestre.

Az Energia Klub munkatársa elmondta, hogy az otthoni hőmérséklet 2 fokkal csökkentése 10 százalékkal kevesebb energiafelhasználást igényel. Mint mondta, éjszakára is bőven elegendő a 17-18 fok, hiszen ez egészségesebb is, mint melegben aludni, napközben pedig 20-21 fokra fűtsük a lakásunkat.

Ha szellőztetjük a lakást, azt rövid ideig, kereszthuzattal tegyük. A rezsin máshogy is spórolhatunk, például úgy, hogy hőtükör-fóliát teszünk a radiátor mögé. Ez nagyjából 1000 forintba kerül, de ennél jóval többel csökkentheti a fűtésköltségeket.

Az Energia Klub tanácsai között szerepel az is, hogy használjuk ki a nap melegét, azaz tegyük szabaddá az ablakokat, így is melegebbé tehető a lakás. Este eresszük le a redőnyt, ez is meggátolja, hogy a meleg kisurranjon.

Hagyjuk szabadon a fűtőtestet, azaz vegyünk el a radiátor közeléből minden olyan bútort, amely akadályozza a hő áramlását.

A meleg vízzel is spórolhatunk, ha egy kád forró fürdő helyett inkább egy gyors zuhanyt választunk.

Tóth Nelli elmondta: a tanácsok természetesen a közintézmények számára is megfogadhatók, ezeknél azonban gyakran az a gond, hogy a vezetők maguk sincsenek tisztában az energiafelhasználásukkal, így cselekvési tervet se nagyon tudnak készíteni annak csökkentésére.

A szakértő elmondta: azzal, hogy az egyik budapesti plázában 26-ról 20 fokra csökkentették a hőmérsékletet, kéthavi gázmennyiséget spórolnak meg. Rámutatott: minderre akkor is szükség lenne, amikor éppen nincs az ország gázszűkében, hiszen sok energiát feleslegesen használunk el.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×