Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
322.48
bux:
148052.59
2026. november 4. szerda Károly

Több hónapig is kitarthat a halak emlékezete

Eddig úgy gondolták a tudósok, a halak memóriája legföljebb pár másodpercre terjed, most azonban kiderült, hogy akár hónapokkal később is emlékeznek például az etetés idejére, hangjára - meg egy-egy darab szalonnára.

Eddig úgy hittük, hogy a halak emlékezete három másodpercig terjed, most azonban arra jutottak a tudósok, hogy akár öt hónapig is képesek emlékezni.

A fiatal halakat fogságban arra tanították, hogy egy bizonyos hang felhangzásakor gyülekezzenek etetésre. Szabadon engedésük után öt hónappal az immár felnőtt halaknak lejátszották újra a hangot, és azok minden alkalommal arra számítottak, hogy enni kapnak.

Az új eljárásnak számos előnye lehet: nem kell a tenyésztett halakat állandóan fogságban tartani, szabadon lehet őket engedni, és ha megnőttek, újra befogni.

A kísérlet az utolsó volt azok sorában, amelyek a halak rossz memóriájára vonatkozó nézeteket hivatottak felülvizsgálni.

Tavaly egy 15 éves ausztrál fiú már pontról pontra megcáfolta azt az elméletet, hogy a halak nem emlékeznek. Rory Stokes, az adelaide-i természettudományi iskola tanulója szalonnát tett az akváriumba mindig, amikor eljött az etetés ideje, és megmérte, mennyi időbe kerül, míg a halak odaúsznak az ételhez.

Három hét alatt ez az idő igen lerövidült, egy percről pár másodpercre, mivel a halak már előre készültek rá, hogy ekkor kapnak enni.

A fiú ezután egy hétig nem adott a halaknak szalonnát, az állatok mégis négy másodperc alatt újra ott termettek, azaz a szalonnáról továbbra is a táplálék jutott az eszükbe.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×