Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.62
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Nem kéne ismét a közszféra dolgozóinak béréhez nyúlni"

A teljes közszféra utcai sztrájkjára számít november 29-én a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének demonstrációs bizottsága. A szervezet elnöke az InfoRádiónak azt mondta: nem bíznak a kormányban, ugyanis felmondta a tavaly kötött hároméves bérmegállapodást. Kónya Péter szerint a konvergenciaprogram miatti megszorításokat még méltányolták, de reálbércsökkenést már nem tudnak elfogadni.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke az InfoRádiónak elmondta: a szféra dolgozói az ellen fognak tiltakozni, hogy a kormány nem tartja be a 2007-ben az egységes közszolgálati sztrájkbizottsággal kötött megállapodását, amely két évig ugyan a konvergenciaprogram miatt megszorításokkal járt, de 2009-re jelentős reálbér-növekedést irányzott elő.

Kónya Péter szerint a nadrágszíjat eddig is húzták, ám a kormány mostani tervezett intézkedései alapján nemcsak a reálbér-növekedés marad el, de a bérek nominálértéke is csökken, vagyis a munkavállalók kevesebb pénzt visznek majd haza, ezt pedig már nem tudják tolerálni.

Úgy vélte: a konvergenciaprogramnál még tolerálták a megszorításokat, de ha akkor a kormány hatékony intézkedéseket tett volna a feketegazdaság és az állami korrupció visszaszorítására, akkor most nem kéne ismét a közszféra dolgozóinak béréhez nyúlni.

Keressen a kormány más forrásokat - javasolta Kónya Péter, aki a november 29-re meghirdetett demonstrációra a teljes közszféra munkavállalóit várja.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×