Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
324.66
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gazdasági szereplőkhöz is elvezethet az Aranykéz utcai robbantás gyanúsítottja

Most kezdődik igazán az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatos nyomozás - mondta az InfoRádiónak Doszpot Péter, a vizsgálat akkori vezetője, miután a cseh rendőrség elfogott egy 52 éves szlovák állampolgárt, nem hivatalos értesülések szerint Jozef Rohácot, a merénylet egyik gyanúsítottját. A volt rendőr hozzátette: ha valóban Rohácot kapták el, és a férfi beszélni kezd, gazdasági körökhöz is elvezethet. Az Interpol magyar irodája már megkezdte a kiadatás előkészítését.

Már a nyomozás elején sikerült azonosítania a rendőrségnek azt a szlovák állampolgárságú férfit, aki a budapesti Aranykéz utcába vitte a Polski Fiat 126-os gépkocsit, és feltehetően a pokolgépet, amely felrobbant az autó alatt - mondta az InfoRádiónak a merénylet után indított vizsgálat egykori vezetője.

Doszpot Péter hozzátette: a férfit, Jozef Hamalát a magyar rendőrség is körözte, ám nem a robbantással, csak okirathamisítással kapcsolatban. A most elfogott Jozef Rohác annak a bűnözői csoportnak volt az egyik vezetője, amelyhez a szlovák hatóságok szerint Hamalának is köze volt.

Boros Tamás, aki ellen a merényletet tervezték, szlovák bűnözői csoportokkal is tartott fenn kapcsolatot. A nyomozók éppen ezért azt gondolták, hogy valamiféle elszámolási vita állhat a robbantás hátterében, esetleg egy másik banda bízta meg Rohácékét, hogy végezzenek a magyar üzletemberrel - magyarázta a volt rendőr.

A sajtó annak idején Meciar-kommandónak nevezte el ezt a bűnözői csoportot, mert ahhoz az akkor állami szolgálatból leszerelt, képzett titkosszolgálati tisztek csatlakoztak, és mindenféle robbantásokat hajtottak végre Magyarországon - mondta Doszpot Péter, aki szerint csak most kezdődik az igazi nyomozás.

Ha Jozef Rohác elismeri, hogy köze volt a merénylethez, és beszélni kezd, fel lehet göngyölíteni az ügyet. A nyomozás egykori vezetője szerint nem kizárt, hogy a férfi néhány gazdasági szereplő nevét is megemlíti majd a robbantással kapcsolatban.

Boros Tamás érdekes szereplője volt a magyar alvilágnak: sok helyen megfordult, sok embernek tett rosszat, sokat segített a rendőrségnek, sok ellenséget szerzett. Mindenképpen érdekes lenne megtudni, hogy honnan jött a megbízás, ki akarta ennyire megölni - fűzte hozzá Doszpot Péter.

Az Interpol már lépett

Az Interpol magyar irodája megkezdte Jozef Rohác kiadatásával és Magyarországra szállításával kapcsolatos szervezési, előkészítési munkálatokat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel.

Ha "a kiadatás, átadás feltételei fennállnak, az illetékességgel rendelkező külföldi igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancs alapján letartóztatásba helyezi a szlovák férfit, egészen addig, amíg kiadására sor kerül" - tette hozzá a rendőrség.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×