Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Akár közműszámláit is kifizetheti mobiltelefonnal

Mobilfizetési szolgáltatást nyújt a két nagyobb mobilszolgáltatóval az FHB Kereskedelmi Bank ettől a héttől. A bank vezérigazgatója azt mondta: az új szolgáltatás akár még biztonságosabb is, mint a bankkártya-használat.

Új, egyedülálló mobilfizetési rendszert hozott létre az FHB Kereskedelmi Bank, a T-Mobile (Magyar Telekom) és a Pannon GSM Távközlési Zrt.

Harmati László, a bank vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: mobiltelefonra épülő fizetési megoldást kínálnak, hiszen az emberek mindig maguknál tartják a készüléket, és már 11 millió darab mobiltelefon van forgalomban az országban. A mobilfizetési szolgáltatás egy bankszámlán keresztül teszi lehetővé, hogy annak használója valamennyi olyan fizetési tranzakcióban részt vegyen, amivel napi élete során találkozik - emelte ki.

A szolgáltatás a Pannon és a T-Mobile számlás és kártyás előfizetői számára, a szolgáltatás keretében nyitott teljes értékű FHB bankszámla, valamint az ahhoz opcionálisan kapcsolódó hitelkeret terhére különböző pénzügyi műveletek mobiltelefonos intézését teszi lehetővé.

Lehetőség nyílik termékek és szolgáltatások ellenértékének mobiltelefonon keresztül történő kifizetésére a rendszerhez csatlakozott kereskedőknél személyesen, vagy távoli eléréssel, a közmű jellegű díjak számláinak kifizetésére, a mobiltelefon-számlák befizetésére, illetve egyenlegfeltöltésre. Emellett pénzt lehet küldeni és fogadni a szolgáltatást igénybevevő ügyfelek között függetlenül attól, hogy melyik, a szolgáltatásban résztvevő távközlési szolgáltató ügyfelei - közölte az FHB Kereskedelmi Bank vezérigazgatója.

Harmati László hangsúlyozta: a szolgáltatás újdonsága, hogy a hét minden napján 24 órában rendelkezésre áll.

A vezérigazgató kifejtette: más országokban az a kihívás, hogy mennyi kereskedő csatlakozik a szolgáltatáshoz. Harmati László úgy vélekedett: két év alatt igazolódik a kifejlesztett szolgáltatás sikere.A magyar lakosság alig 4 százaléka használta eddig az elektronikus fizetési lehetőséget, és még hajlandósága sincs erre, mert bizalmatlan - derült ki a Medián közvélemény-kutató igazgatójának előadásából az E-Money konferencián.

A 2008 októberében 1200 fő megkérdezésével készített felmérés szerint az emberek többsége nem használ elektronikus fizetési módszert. A Medián igazgatója azt mondta: a magyar felnőtt népesség egyharmada fizet a bankkártyájával, és a bankkártyások többsége is mindösssze készpénzt vesz fel, vagy legfeljebb a mobiltelefonját tölti fel vele.

Hann Endre kiemelte: vizsgálataik szerint ennek fő oka a bizalmatlanság, vagyis, hogy az emberek többsége nem érzi biztonságos fizetési módnak, sokan gondolják bonyolultnak, és néhány ember szerint kényelmetlen is.

A vizsgálat a mobiltelefonos fizetésre is kiterjedt. Eszerint míg bankkártyája a felnőtt lakosság alig több mint felének van, addig mobiltelefonja minden nyolcadik felnőttnek. A Medián felmérése azt mutatta, hogy nőtt azoknak a köre, akik hallottak a mobilfizetés lehetőségéről, de az ezt használók aránya érdemben nem változott az elmúlt 2 évben.

Hann Endre kifejtette: a leggyakoribb mobilfizetés az autópályamatrica-vásárlás és a mobiltelefon-feltöltés, valamint Budapesten a parkolójegy vásárlása.

A Medián igazgatója elmondta: az elektronikus fizetés használatát az iskolai végzettség, a lakóhely és a kor is befolyásolja. Minél képzettebb valaki, annál pozitívabban áll ehhez a lehetőséghez: míg a legfeljebb 8 osztályt végzettek 2 százaléka használná ezt a fizetési módot, addig a diplomásoknak már a 20 százaléka - tette hozzá. A hajlandóságot befolyásolja a lakóhely is, hiszen elvben a budapestiek 12 százaléka, míg a falusiaknak csak a 2 százaléka élne a mobilfizetéssel. Emellett minél fiatalabb valaki, annál fogékonyabb a mobilfizetésre, illetve a technikai újdonságokra. Mindezt bizonyítja, hogy míg a legfiatalabbak háromnegyedét érdekli ez a szolgáltatás, addig a 60 évnél idősebbeknek csak a 19 százalékát.

A Medián vizsgálata szerint tavaly ugyan javult a mobilfizetés megítélése az ügyfelek körében, ám a biztonságérzetet tekintve nincs változás, és a kutató úgy véli, a mobilfizetés elterjedését nagyban elősegítené, ha jobb lenne az erről szóló tájékoztatás.

Hann Endre hangsúlyozta: a mobilfizetésre való hajlandóságot befolyásolja az a magyar hozzáállás is, hogy amikor a kutatók azt kérdezték az emberektől, hogy mit választanának, kifizetnének-e inkább néhány száz forintot a gyors és kényelmes mobilfizetésért, vagy inkább sorban állnak a pénztárak előtt, a többség az utóbbit választotta.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Magyar Péter miniszterelnök szerint kedd és szerda lesz a kritikus nap a Duna vízállása és a Paksi Atomerőmű számára, de aztán csapadék jöhet legnagyobb folyónk vízgyűjtőjén, és újra emelkedhet a vízszint. Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap elindult. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×