Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Bush ünnepélyesen jelenti be a vízummentességet

A Népszabadság megbízható forrásból úgy értesült, hogy pénteken, a Fehér Ház rózsakertjében tartják azt az ünnepséget, amelyen George W. Bush bejelenti hat közép-európai ország, köztük hazánk vízummentességét. Az amerikai elnök környezetében ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

Technikai akadályok lehetnek még, egyelőre ugyanis nem érhető el az elektronikus utazási jóváhagyási rendszer, az ESTA. A legfeljebb 90 napra érkező magyar turisták, üzletemberek ezt az egyszerű és ingyenes regisztrációt használhatják majd, ha az Egyesült Államokba akarnak utazni, és nem rendelkeznek érvényes vízummal. Az ennél hosszabb időre utazóknak, továbbá a dolgozni, tanulni szándékozóknak ezután is vízumot kell váltaniuk.

A Magyar Nemzet ügyészségi forrásból megtudta: rendkívüli fordulatnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy Kolompár Orbán ne legyen vádlottja egy 13 millió forintos gazdasági bűncselekménynek. A lap szerint ez csak a jéghegy csúcsa, mert egy 255 milliós visszaélés szálai is a cigány kisebbségi vezetőig nyúlhatnak. Erre utal, hogy az Országos Cigány Önkormányzat elnökéhez köthető két civil szervezetnél is házkutatást tartottak, és bűncselekményre utaló bizonyítékokat foglaltak le a nyomozók.

Az Index azt írja, hogy a BT, a walesi University of Glamorgan és az ausztráliai Edith Cowan University új, közös kutatása kiderítette, hogy a használtan vásárolt kézi kommunikációs eszközök jelentős része még mindig tartalmaz bizalmas jellegű céges vagy személyi adatokat. Több mint 160 használt eszköz vizsgálatával a kutatók sokféle információhoz jutottak: találtak például fizetésre vonatkozó információkat, céges pénzügyi adatokat, bankszámlával kapcsolatos részleteket, bizalmas üzleti terveket, értekezletekről szóló feljegyzéseket és egészségügyi adatokat is.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy ukrajnai áramimportunk zavarához vezethet, hogy keleti szomszédunk elvette a System Consulting Zrt.-től magyarországi behozatali jogának közel egészét, annak monopolhelyzetére hivatkozva. Helyét az ukrán állami áramexportőr, az Ukrinterenergo vette át, mégsem hozhatja be az áramot, mert nincs hozzá határkeresztező kapacitása. Ennek érdekében az Ukrenergo ukrán rendszerirányító megpróbálta rábírni a Mavirt a határkeresztező kapacitások soron kívüli elosztására, de hiába. Válaszul a reménybeli exportőr Ukrinterenergo és itteni vevője - egyben saját leányvállalata - Brüsszelhez fordult. Az áram közben rendben érkezik a burstini erőműből, amelyet még Kapolyi László cége újított fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×