Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Sólyom és Mádl sem vesz részt a nemzeti csúcson

A köztársasági elnök nem kíván részt venni a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcson - ezt maga Sólyom László köztársasági elnök közölte kedden Ammánban magyar újságírókkal. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke viszont ott lesz a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére, szombatra összehívott találkozón.

A miniszterelnök által összehívott tanácskozás "nem szolgálja a felelősségi viszonyok tisztázását, technikailag nem látom célravezetőnek, én ezen a tanácskozáson nem kívánok részt venni, az állam nem így működik" - fogalmazott az államfő annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemzeti csúcs összehívását szorgalmazta, amelyre a közjogi méltóságokat is meghívta.

Sólyom László kiemelte: örömmel hallja, hogy a pénzügyi válság elhárítása, illetve a következmények enyhítése összefogásra készteti a parlamenti pártokat. Ugyanakkor hozzátette: súlyos fenntartásai vannak a nemzeti csúcs néven összehívott tanácskozással kapcsolatban.

"A kormány sajnálja azt, hogy a köztársasági elnök nem tartja talán annyira fontosnak, kiemelkedőnek a helyzetet vagy a csúcstalálkozót, hogy erre elmenjen" - mondta Budai Bernadett.

Az államfő álláspontjával kapcsolatban elképzelhető, hogy "itt valami félreértés van", hiszen a találkozón kompetens, a témához értő emberek vesznek majd részt - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Orbán Viktor viszont ott lesz a találkozón. Ezt maga a Fidesz elnöke jelentette be a Hír Tv hétfő esti műsorában, ahol arról is beszélt, hogy a kormány válságkezelő 12 pontja valójában egy "gigantikus megszorító csomag", és szerinte ez ellen kellene összefogni. Elismerte ugyanakkor, hogy a 12 pont közül van olyan, amelynek semmi köze a megszorításokhoz és elfogadható.

"Egyetlen épelméjű magyar ember nem kérheti tőlünk, hogy fogjuk össze egy elhibázott, rossz válságkezelő program mögött" - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint a szocialisták több éve rossz irányba viszik az országot. Ehelyett kellene egy másik politika, a világon végigsöprő válság szelét "be kellene fordítani Magyarország vitorlájába", és végre fel kellene adni a megszorításokra épülő gazdaságpolitikát, el kellene indulni a növekedés irányába.

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke támogatja ugyan a nemzeti csúcstalálkozó célitűzéseit, de külföldi elfoglaltsága miatt nem tud résztvenni a tanácskozáson. A miniszterelnöknek címzett levélben ugyanakkor a bírói testület vezetője emlékezteti Gyurcsány Ferencet, hogy az Alkotmánybíróság nem tanácsadója, hanem bírája a jogalkotónak.

Nem megy el a találkozóra Mádl Ferenc sem. A volt köztársasági elnök nem látja tisztázottnak a megbeszélés alkotmányos helyét és felelősségi körét sem - közölte az egykori államfő titkársága.

Ott lesz a találkozón a KDNP elnöke, annak ellenére, hogy Semjén Zsolt a tanácskozást PR-lépésnek, a válásgkezelési csomagot pedig megszorításnak tartja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×