eur:
388.93
usd:
360.99
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Nemzeti csúcs: azonos véleményen az ellenzéki pártok

A négy ellenzéki párt kabinetfőnöke egyetértett abban, hogy a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett nemzeti csúcs nehezen tud azoknak a várakozásoknak megfelelni, amelyeknek a miniszterelnök a hétvégén hangot adott - mondta Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő az öt parlamenti párt kabinetfőnökeinek és a közjogi méltóságok kabinetfőnökeinek találkozója után.

Ahhoz, hogy Magyarországot középtávon a lehető legkevésbé érintse a nemzetközi pénzügyi válság, szükség van egy szélesebb társadalmi összefogás kialakulására - mondta Ficsor Ádám, a kormányfő kabinetfőnöke. Hozzátette: a nemzeti csúcsot előkészítő megbeszélés nagyon bíztató volt, hiszen amiben egyet kellett érteni, abban egyetértés volt. Hisznek abban, hogy magán a csúcson tartalmi és érdemi kérdésekben is ki tud alakulni egyetértés, a magyar politika, a magyar közélet vezető személyiségei össze tudnak zárni és képesek összefogni a világban kialakult pénzügyi és gazdasági helyzetben - közölte.

Ficsor Ádám hangsúlyozta: a kormányzat úgy gondolja, hogy a napi feladatokat, az azonnal szükséges lépések nagyobb részét a kormány a jegybankkal összhangban megtette, és ezeket a lépéseket hétfőn az Országgyűlés is támogatta. A kormány szándékaival kapcsolatban leszögezte: a kis- és középvállalkozásoknak próbálnak újabb forráslehetőséget teremteni, és igyekeznek a takarékos állami gazdálkodást úgy folytatni, hogy középtávon a pénzügyi válság Magyarországot a lehető legkevésbé érintse.

Deutsch Tamás azt mondta: a négy ellenzéki párt képviselői egyetértettek abban, hogy a nemzeti csúcs szinte sehogy sem tudja azokat a szempontokat, elképzeléseket, reményeket betölteni, amelyeknek a kezdeményezés megfogalmazásakor a miniszterelnök hangot adott az MSZP múlt hét végi kongresszusán, illetve hétfői parlamenti hozzászólásában. Osztják a köztársasági elnök aggodalmait és egyetértenek Fodor Gábor SZDSZ-elnök hétfői parlamenti hozzászólásával, azaz világos, egyértelmű, határozott és gyors cselekvésre lenne szükség - tette hozzá.

Osztják azt az álláspontot is, hogy ha bármikor egy miniszterelnök ilyen kezdeményezést fogalmaz meg, akkor a magára valamit is adó parlamenti pártok magukat demokratának gondoló vezetői nem mondhatnak nemet - emelte ki Deursch Tamás. Megerősítette: Orbán Viktor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető, illetve a tanácskozásra meghívott vezetők ott lesznek a szombati csúcson.
A tanácskozást a házelnök nyitja meg, majd a tervek szerint Simor András, az MNB elnöke és Veres János pénzügyminiszter ad rövid tájékoztatást a pénzügyi válságról. Ezt követően az öt parlamenti párt elnöke fogja mintegy negyedórában kifejteni álláspontját. A további meghívottak tíz percben élhetnek a hozzászólás lehetőségével.

A keddi tanácskozáson az a döntés született, hogy a korábbi meghívottak mellett a nemzeti csúcsra meghívást kap a Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke is.
A technikai kérdésekről Deutsch Tamás azt mondta, "nagy adag hideg élelemmel készüljenek a szombati tanácskozásra", hiszen úgy tűnik, elég hosszú, reményeik szerint talán nem parttalan tanácskozás lesz.

"Egy nem megfelelő időben, nem megfelelő módon és nem megfelelő tartalommal megfogalmazódott elképzelés után kerül sor a szombati tanácskozásra. Nagy reményünk ezzel a tanácsozással kapcsolatban nem lehet" - közölte a fideszes politikus.

Lamperth Mónika, az MSZP elnökének kabinetvezetője azt mondta, a kormány az azonnali intézkedések sorában jó néhány olyan lépést tett, aminek eredményeképpen a pénzpiacok megnyugodtak. Ezek a lépések ugyan fontosak voltak, ám nem helyettesíthetik annak deklarálását, hogy az egész világban, Európában és Magyarországon is olyan pénzügyi válság van, aminek rövid, közép és hosszú távú hatásai is lehetnek - tette hozzá.

A szocialista politikus szerint a jelenlegi helyzetben fontos deklarálni a magyar emberek számára, hogy "képesek vagyunk a bajban összefogni", és nemcsak a politikai elit, a parlamenti pártok, hanem a közjogi méltóságok, a pénzügyi élet vezetői, a közszereplők, az OÉT vezetői és más jelenlegi és korábbi közszereplők hajlandók, tudnak és akarnak összefogni.

Nem látja sok értelmét a szombati nemzeti csúcsnak az SZDSZ - ezt Horn Gábor ügyvivő fejtette a megbeszélésen. Horn Gábor a találkozó után elmondta: az egyeztetésen közölte, hogy tudomásul veszik a kormányfő kezdeményezését, azon részt vesznek, de fenntartásokkal kezelik.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×