Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Sólyom László még mindig elégedetlen a Kossuth-díjról szóló törvénnyel

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló törvényt, valamint a Kossuth-díjról és Széchenyi-díjról szóló törvényt módosító törvényt az államfő.

A parlament az utóbbi jogszabály korábban azért módosította, mert az Alkotmánybíróság - a köztársasági elnök kezdeményezésére - egy 2007-es határozatában kimondta, hogy a köztársasági elnököt valódi döntési jog illeti meg, jogosult és egyben köteles megtagadni az alkotmányos értékrendbe ütköző kitüntetés adományozását.

A törvény új szövege szerint nem lehet bűncselekmény miatt jogerősen elítélt személyt javasolni kitüntetésre, amíg büntetését nem törölték a nyilvántartásból. A Kossuth-, illetve a Széchenyi-díjat ezután vissza is lehet vonni azoktól, akik arra érdemtelenné váltak. Sólyom László államfő ezt a változatot sem tartja elfogadhatónak.

A köztársasági elnök hiányolja, hogy a kitüntetési törvények a módosítást követően sem biztosítják a kitüntetni tervezett személyek részére, hogy eldöntsék, kívánnak-e részesülni az adott állami kitüntetésben - olvasható a KEH közleményében.

Címlapról ajánljuk
Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben
cikkünk frissül

Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×