Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kilenc ember sérült meg az M1-esen

Összesen kilencen sérültek meg az M1-es autópályán Fejér és Pest megye határában a szombat reggel történt balesetekben; kora délutánra helyreállt a rend az autópályán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Kormos Endre elmondta: 8 óra 40 perckor a Budapest felé vezető oldalon a 21-22 kilométer között történt egy baleset, két kamion és egy személygépkocsi ütközött össze, a balesetben ketten megsérültek. Tíz perccel később a 27-28 kilométer között két személygépkocsi ütközött össze, ebben a balesetben senki nem sérült meg.

Egy fél órával később pedig a 25-26 kilométer között hét személygépkocsi ütközött össze, a balesetben heten sérültek meg, de a sérültek állapotáról nincs információja a rendőrségnek. Később pedig egy, a szemközti sávban közlekedő autó "futott rá" az előtte haladóra, a sofőr figyelmét feltehetően a baleseti helyszínelés vonta el.

A balesetek miatt jelentős torlódás alakult ki a főváros irányába, egy időre le is kellett zárni a zsámbéki felhajtót.

Az autópálya-ügyelet tájékoztatása szerint kora délután helyreállt a rend az M1-es autópályán a reggeli balesetek után, minden forgalmi sáv járható, a torlódás megszűnt.

Az M1-es autópályáról azonban a kamionok többsége az M0-ás autóúton kíván továbbmenni, emiatt nagy a torlódás az M0-ás körgyűrű déli szektorában a Szeged felé vezető oldalon. A közlekedést nehezíti, hogy az M0-áson két helyen aszfaltoznak, emiatt a 12-es kilométerig csak egy sávon haladhat a nagyon lassú forgalom.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Kedden számos kérdésben hozott döntést a Parlament, az Országgyűlés délelőtt elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen. Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×