Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Életveszélyesen megfenyegették a Fidesz két vezető politikusát

Levélben életveszélyesen megfenyegették Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét és Szijjártó Pétert, az ellenzéki párt szóvivőjét; emiatt a két politikus csütörtökön feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Szerdán délután, a Fidesz központjába Navracsics Tibornak címezve érkezett meg a levél, amelyben a Fidesz frakcióvezetőjét és a párt szóvivőjét, illetve hozzátartozóikat fenyegették meg - jelentették be az ellenzéki párt sajtótájékoztatóján.

Navracsics Tibor a feljelentés átadása előtt arról beszélt, Gyurcsány Ferenc emelte kormányzati szintre a gyűlölet politikáját, ezért a gyűlölet csak akkor távozhat a hétköznapokból és a kormányzati politikából, ha Gyurcsány Ferenc is távozik.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: nem az ő személyük a fontos, hanem az, hogy egy magyar választópolgár úgy gondolja, jogos igény a részéről, hogy elvágja a torkát egy ellenzéki frakcióvezetőnek azért, amit mond. Szerinte ez kortünet, ami 2001-ben kezdődött a 23 millió románnal való fenyegetéssel, a köteles beszéd miatt kialakult hisztériakampánnyal, majd "2002 óta ez a gyűlöletpolitika kormánypolitikává nőtte ki magát".

Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy az állampolgárok a maguk nyelvezetére lefordítva a kormánypolitikából áradó gyűlöletet próbálják ellenük és családtagjaik ellen fordítani.

Az újságíróknak is kiosztott levelet zalaegerszegi címzéssel és a zalai szavazók nevében küldték, de Navracsics Tibor valószínűsítette, hogy álnévről és álcímről lehet szó. A frakcióvezetőnek címzett levélben többek között azt írták, "ön csak egy paprikajancsisenki és önt addig fogjuk keresni, hajtani, amíg a torkát el nem vágjuk. (...) Ez vár Szijjártóra is, nem fogjátok elkerülni ti szemetek! (...) Nem tudtok elbújni se ti, se a családotok, mert mind fasiszták döglenetek kell! halál rátok, ez a jelszó!"

Arra a kérdésre, hogy kérnek-e rendőri védelmet, Szijjártó Péter azt mondta: ezt majd a rendőrség eldönti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×